Belföld

Patai Mihály lett a bankszövetség elnöke

patai mihály (patai mihály, )
patai mihály (patai mihály, )

Patai Mihályt, az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökének pénteki testületi ülésén a Magyar Bankszövetség. Megbizatása egy évre szól.

A szövetség közleménye szerint Patai Mihály kiemelte, hogy az ügyfelekkel és a politikai döntéshozókkal is a felek számára egyaránt hasznos, jó megállapodásokra, kölcsönös és hosszú távra megalapozott bizalomra törekszik a bankszektor.

A bankszövetség újonnan megválasztott elnöke arról is szólt, hogy a szövetség minden tevékenysége a szakmaiságon és a konszenzuson alapul, és azon a tényen, hogy a nemzetgazdaság fejlődése elképzelhetetlen a szektor eredményes működése nélkül – olvasató a közleményben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken kiadott közleményében azt írta: remélik, hogy erős partneri viszony alakul ki a bankszövetséggel annak érdekében, hogy a gazdasági növekedést szem előtt tartva, valamint a devizahitelesek és az eladósodott családok megsegítése mellett olyan eszközöket is találjanak, amelyek a vállalatok beruházásait, a munkahelyteremtést igyekeznek segíteni.

A bankszövetség közleménye szerint a testület főtitkára, Kovács Levente a 2012-ről adott értékelésében kiemelte, hogy a hazai bankszektor továbbra is nehéz körülmények között működött, így az előző évhez hasonlóan jelentős veszteséggel zárta az évet. A bankszektor mindezek ellenére megőrizte működésének stabilitását, tőkeellátottsága megfelelő volt, mindez több esetben a külföldi anyabankok által biztosított jelentős tőkeemelésnek volt köszönhető.

Ennek is betudható, hogy bár az adott piaci feltételek a vállalati hitelállomány csökkenéséhez vezettek, a bankok a kockázati szempontból befogadható minden hiteligényt kielégítettek. A lakossági szektorban az év elején befejeződött a végtörlesztési program, elérhető volt és meghosszabbodott az árfolyamgát rendszer, és érvényben volt a 90 napnál hosszabb késedelemben lévő hiteladósok segítése.

Az ülésen meghívott vendégként részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Patai Mihály tavaly novemberben lemondott bankszövetségi elnöki tisztségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik