Belföld

A PDSZ újra próbálkozik a bíróságon

Mendrey László (mendrey lászló)
Mendrey László (mendrey lászló)

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken ismét beadta a sztrájk idején még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó kérelmét a munkaügyi bíróságra.

A Fővárosi Törvényszék szerdán érdemi vizsgálat nélkül elutasította a PDSZ sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatások ügyében beadott kérelmét. A szakszervezeti vezető szerint az biztos, hogy a tavaszi szünet előtt (amely március 28-tól április 2-ig tart) nem kezdődhet el a gördülő sztrájk. Megjegyezte: a pedagógusok elégedetlensége nem csökken, azt tapasztalják, erőpolitika van, sárdobálás, ami egyre inkább elkeseríti az oktatásban dolgozókat.

A PDSZ-nek most is az az álláspontja, hogy érettségi idején nem szabad a munkát beszüntetni, de a szakminisztériummal közös a felelősség abban, lesz-e sztrájk, és ha igen, mikor – fejtette ki Mendrey László. Az érdekvédő kijelentette: továbbra sem elfogadható, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghatározott azzal kapcsolatban, hogy mit kell elégséges szolgáltatásként biztosítani.

A sztrájk lehetőségét venné el a tárca, azaz úgy sztrájkolnának, hogy tulajdonképpen nem is sztrájkolnak – fogalmazott. Miért nem ülnek le tárgyalni, miért nem tesznek le alkuképes ajánlatot az asztalra? – kérdezte. A PDSZ szakmai érveket, kérdéseket tesz fel, de szakmai választ nem kapnak, azt látják, a minisztérium részéről nincs szándék a megegyezésre – jegyezte meg. Hozzátette: pénteken kapták meg a hivatalos értesítést a Fővárosi Törvényszék döntéséről. Véleménye szerint nem jogállami módszer, hogy előbb jut el a sajtóhoz ez az információ, mint hozzájuk.

A még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó kérésük másodszor “pattan vissza” a bíróságról – jelezte, hozzátéve: előzetesen rögzítették, mikor indulna a gördülő sztrájk, hogy ki szervezi, és milyen kiterjedésű lenne. Ha megint elutasítja a bíróság, akkor új kezdeményezést tesznek – mondta, hozzátéve: nagy bajnak tartja, hogy a bíróság nem foglalt állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik