Belföld

A legtöbb vagyonkárt megyénkből jelentették

Milliós károk: eddig több mint 6000 bejelentés érkezett a hétvégi hóviharok miatt a Generali Biztosítóhoz.

Több mint 1 milliárd forintra becsülte a hétvégi hófúvások miatt keletkezett lakossági vagyonkárok összértékét a Generali Biztosító, emellett a társaság által biztosított egyik áramszolgáltatónál is közel 1 milliárd forintos kár keletkezett a kidőlt és sérült villanyoszlopokban.

Több mint 6 ezer vagyonkár-bejelentést regisztrált eddig a Generali – közölte a biztosítótársaság pénteken.

A károk többségét – mintegy 4500 esetben – a viharok okozták, 500 bejelentés érkezett tetősérülésekből és beázásokból adódó károkra, 600 esetben pedig az áramszünetek miatt kiolvadt élelmiszerek megromlásából származó károk megtérítését kérték a biztosítótól. A legtöbb bejelentés Szabolcs, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett a Generalihoz.
A hóvihar miatt közlekedési balesetek nyomán eddig 325 káresetet regisztrált a biztosító, összesen 180 millió forint értékben, az érintett járművek 20-30 százaléka totálkáros lett.

Mivel sok elszállított jármű még mindig rendőrségi tárolókban, szervizekben vesztegel, a Generali továbbra is újabb bejelentésekre számít. A társaság jelezte, hogy ezekben az esetekben rendőrségi dokumentumok hiányában is regisztrálják a bejelentéseket.

Mivel a mostani hétvégére ismét hófúvásra lehet számítani, a múlt hétvége tapasztalatai nyomán a Generali felkészült egy esetleges újabb bejelentési hullámra – közölte a társaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik