Belföld

Sikeres szereplés után, kalandos hazatérés

Együtt ünnepeltek a felvidéki diákokkal március 14-én, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. A gimnázium alapításának 20. évfordulóján bemutatott Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát közel négyszáz gyermek előtt adták elő Galántán.

Közösen emlékeztek meg a március 15-ei eseményekről a galántai és fehérvári Kodály iskola diákjai. A székesfehérvári gimnázium alapításának 20. évfordulóján bemutatott Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát a gimnazisták és általános iskolásokból álló csapat Kozáry Ferenc rendező segítségével, Vasvári Tamás zongoraművész közreműködésével vitte színre, nagy sikerrel.

„A Rákóczi Szövetség támogatási rendszerének is köszönhetően már többször jártunk Galántán és környékén. A szövetség támogatja azokat az anyaországból kiutazó iskolásokat, akik a határon túl élő magyarokkal együtt emlékeznek nemzeti ünnepeink alkalmából.  Eddig már több mint tíz, Galánta környéki településen jártunk, és hol iskolával, hol önkormányzattal, hol művelődési házzal együtt ünnepeltünk.” – mondta Kneifel Imre. A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI igazgatója hozzátette: „Most, az itthon már háromszor bemutatott Háry Jánossal léptünk fel, amelyet az ottani Kodály iskola diákjai néztek meg, megtöltve a galántai kultúrház színháztermét.”

A beszámolók szerint nagy sikert arattak a fehérvári iskolások, akik aztán kalandos körülmények között érkeztek haza.  „A hazainduláskor már dilemma volt, hogy megebédeljünk-e még Galántán, vagy induljunk, mert a közlekedésről, az utak helyzetéről rossz hírek jöttek Magyarországról. Végül is az ebéd mellett döntöttünk, helyesen, mert ezt a közel hétórás utat üres gyomorral még nehezebb lett volna kibírni. Amíg jöttünk, zuhogott a hó. Én személyautóval mentem a busz előtt néhány kilométerrel, így háromszor irányt változtatva, új utat keresve értünk haza. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert, ahogy megjöttünk, másfél óra múlva már lezárták a csákvári utat is.” – tette hozzá Kneifel Imre.

Mire a fehérvári csapat hazatért, már várta őket a galántai Kodály Zoltán Alapiskola igazgatójának levele. „Ritkán van részünk ilyen csodálatos színházi élményben.”- írta Oláh Hajnalka, aki gratulált és köszönetet mondott a rendezőnek, a felkészítőknek és a diákoknak.

Ezzel az úttal nem ért véget a Kodályosok sikeres Háry-produkciója. A tervek szerint idén eljutnak Kassára, Európa Kulturális Fővárosába és jövőre a Nemzetközi Zenepedagógiai Kongresszuson is bemutatják a szakma képviselői előtt Kodály daljátékát. Több fehérvári iskola is jelezte, hogy szívesen megnéznék az előadást. Ennek lehetőségét is szeretnék megteremteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik