Belföld

Országos PLATO találkozó

A hazai PLATO "mozgalom" Székesfehérváron és Móron tartja országos találkozóját. A kkv-kra összpontosító programon részt vesz a Belga Királyság nagykövete is.

Mi a PLATO? Erdősné Sz. Zsuzsa így foglalja össze a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara internetes oldalán: a PLATO kis- és középvállalkozásokra összpontosító “keresztszülő” program, ahol egy sikeres vállalkozás vezetője egy éven keresztül vállalja, hogy havi összejöveteleken szakmai tanácsadásal, szakértői előadásokkal, tréningekkel és szemináriumok szervezésével segítik a kisebb tagvállalkozásokat. A flamand támogatású kezdeményezés egyik “sikersztorija” a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál működő csoport.

Az országos rendezvény résztvevői Székesfehérváron tartják a központi programot és március 22-én Mórra is ellátogatnak, ahol Fenyves Péter, móri polgármester köszönti az Országos PLATO Programon részt vevő embereket. Egy rövid, belvárosi séta után, a Lamberg-kastéllyal is megismerkednek majd.

A Gazdaság Háza vendége lesz csütörtök délután a Belga Királyság nagykövete, Jo Indekeu excellenciás úr és dr. Nagy Béla a nagykövetség kereskedelmi tanácsosa. Előtte a csoport két céget is meglátogat, elsőként a BCL Kft-t, majd a Kántor Mechanika Kft.-t. Mindkét helyszínen a tulajdonos-ügyvezető igazgató fogadja a csoportot: Csepregi Csegő és Kántor Sándor is PLATO tag.

Fotó: Koppán Viktor Dávid

Az országos PLATO találkozó első napján, csütörtökön Sipos Éva FMKIK főtitkár köszöntötte a programon résztvevőket. Ezt követően a PLATO csoportok ( a Fejér megyei, a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei és a Győr-Moson-Sopron megyei) mutatkoztak be 5-5 percben. A Fejér megyei PLATO részéről Nagy István tartott egy rövid, szubjektív prezentációt “FMKIK: a derűs kkv-k csoportja” címmel. A beszámolóban négy pont mentén körvonalazódott,hogy miért jó dolog a PLATO: kapcsolatok, ismeretek, tanácsok, üzletek.

Abból indult ki Nagy István, hogy az élő, mozgó kapcsolatokon keresztül mennyivel könnyebben áramlik az információ, mint a dohos, könyvmoly ízű tanulás nyomán. A legjobb dolog, instant, kézzel fogható vállalkozói ismereteket kapni. Na de kitől szerezzük meg a szükséges, hasznos tudást? Tanártól? Mindenki számára ismeretes, hogy vannak olyanok, akik csak tanítják, de nem tudják. Tanuljunk attól, aki csinálja is!- mondta Nagy István.

“Ezért meghatározóak ezek a kisvállalkozói programok: fontos, hogy tanuljunk egymástól, és így szerezzünk minél több ismeretet. Most a rendelkezésünkre áll szűk másfél nap, ebben a rohanó világban arra, hogy átadhassuk egymásnak tapasztalatainkat, és bővítsük szakmai ismereteinket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik