Belföld

Egy darabka Liszt Ferenc – Lebuktak a tolvajok

Elfogták a rendőrök azt a két szlovákiai férfit, aki augusztusban Győrújbarátról ellopta Liszt Ferenc bronz mellszobrát.

A szlovák-magyar hatóságok összehangolt rendőri munkájának köszönhető, hogy a győri nyomozók elfogták azt a gabcikovoi párost, akik számlájára írható több gépjármű és kerékpár lopás mellett a győrújbaráti Liszt Ferenc mellszobor eltulajdonítása is. Jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

Győrújbaráton a Liszt Ferenc és a Veres Péter út kereszteződésében, a közterületen felállított Liszt Ferenc bronz ötvözet mellszobrát tulajdonították el ismeretlenek 2012. augusztus 28-ra virradóan.

Az elkövetők felderítésére az ALCUFER KFT által felajánlott nettó egymillió forint nyomravezetői díjat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ezennel visszavonja.

A kiterjesztett nyomozás során szlovák bűnelkövetők kerültek a rendőrök látókörébe. A győri nyomozók szlovák kollégáikkal egyeztetve jutottak el a két gabcikovoi férfihoz.

Kiderült, hogy az ellopott szobrot Szlovákiába vitték, ahol megpróbálták értékesíteni. Sikertelenül. Ezért darabokra verték szét, majd hogy megszabaduljanak tőle, az út melletti árokba szétdobálták.

Időközben a műalkotás egy bronz darabja – a szobor orra és egyik szeme – a győri nyomozók birtokába került.

A gyanúsítottaknál tartott házkutatatás során egy pénztárgépet találtak a rendőrök, amelyről kiderült, hogy nem sokkal korábban egy nyúli italboltból lopták.

A 22 és 30 éves férfi számlájára több bűncselekmény elkövetése is írható. Ez év februárjában egy Peugeot Boxer kisteherautót tulajdonítottak el egy győri lakótelepi parkolóból, majd a lopott járművel Szlovákiába  hajtottak. A dunaszerdahelyi rendőrök igazoltatták őket, ők értesítették a győri nyomozókat.

Szlovákiában találták meg azt a Ford kisbuszt is, melyet a gyanúsítottak januárban loptak el Győrből, a Galántai útról. A nyomozás megállapított, hogy egy Renault Thalia két kerekének szakszerű kiszerelése és eltulajdonítása is terhükre róható.

A rendőrök öt, a győri egyetem környékéről elvitt kerékpárlopással is gyanúsítják az elkövetőket.

Előzetes letartóztatásuk mellett, ellenük lopás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Győri Rendőrkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik