Belföld

A KIK szerint hibázott a tankerületvezető

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ)
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ)

Nem járt el kellő körültekintéssel az oroszlányi tankerület vezetője, amikor a KDNP által támogatott rendezvény mellett agitált.

Mint tegnap megírtuk, Farkasné Bíró Mónika, a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (KIK) oroszlányi tankerületi igazgatója levelet írt a „fennhatósága alatt” működő iskoláknak, amelyben a megyei KDNP által szervezett programra agitálta a pedagógusokat. A levélben többek között az szerepelt, hogy minden pedagógus igazoltan hiányozhat órájáról és vehet részt az ehhez kapcsolódó – munkaidőben szervezett – előadáson és a nyilatkozat aláírásán.

Farkasné szerint ő „egy sima, egyszerű tájékoztató levelet” küldött csak tovább az önkormányzat kérésére az iskoláknak, nem agitált a pártrendezvényre. Azt mondta, beszélt a KIK vezetőivel is az ügyről, és felettesei sem találtak semmi kivetnivalót a levél továbbküldésében. Úgy vélte, „itt valaki politikai ügyet akart csinálni egy sima tájékoztatásból”.

A KIK-központból megerősítették, hogy a tankerület vezetője mindössze tájékoztató céllal továbbította a levelet, mivel ő egy európai uniós programként kezelte a felhívást.

„A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azt az elvet képviseli és követeli meg a tankerületektől is, hogy szakmai szervezet pártpolitikai jellegű ügyekkel ne foglalkozzon. Ebben az esetben a tankerületi vezető nem járt el kellő körültekintéssel” – írta a Hir24-nek a KIK sajtófőnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik