Belföld

Párizsban mutatkozott be a Dél-Alföld

Csongrád megyei kézműves csokoládét, házi gyümölcslevet, sajtot és szalámit iskóstolhattak a francia vendégek a párizsi magyar nagykövetségen.

A párizsi magyar nagykövetség a március 15-i nemzeti ünnepi fogadás alkalmával – nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal – az idei évben azzal kívánta hangsúlyosabbá tenni az eseményt, hogy összekötötte azt egy magyar régió bemutatásával. A választás a Dél-Alföldre esett, a lehetőséget örömmel fogadta Csongrád mellett Bács-Kiskun és Békés megye önkormányzata, a megvalósításban pedig komoly szerepet vállalt a Magyar Turizmus Zrt. is.

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye borászai, élelmiszer-manufaktúrái, kézművesei, valamint a Békés megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény gyomaendrődi tagintézménye számtalan helyi specialitással is hozzájárult az esemény sikeréhez. Annak érdekében, hogy a megjelenés minél sikeresebb és hosszú távon is megtérülő befektetés legyen, a nemzeti ünnepi fogadást megelőzően sor került egy önálló regionális turisztikai bemutatkozásra, a fogadás napján pedig egy, a francia és magyar területi önkormányzatok és az érintett Leader-közösségek képviselőinek, valamint francia parlamenti képviselők meghívásával szervezett kétoldalú találkozóra.

A turisztikai bemutatkozással sikerült a figyelmet ráirányítani egy, a francia turisták által egyelőre kevéssé ismert régióra, amelynek természeti és épített öröksége, gasztronómiai és fürdőkultúrája remélhetőleg a jövőben mind több francia látogatót fogadhat.

Az önkormányzati kapcsolatok terén számtalan új lehetőség kínálkozik, ezek kiaknázása azonban mindenképpen időigényes folyamat, a lehetőségeket Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, parlamenti képviselő mutatta be előadásában. A francia és magyar Leader-közösségek közötti együttműködés pedig olyan – uniós támogatásokkal megvalósítható – kapcsolatépítést jelenthet, amelyre tartós és tartalmas önkormányzati együttműködések (települések, kistérségek, megyék, régiók szintjén) építhetők a későbbiekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik