Belföld

Milánó Polgárdit akarja

Kedden kitüntetéseket vehettek át az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) emberei, ezen kívül rendőrök, katonák, akik meg is érdemelték, de mi van sok ezer önkéntessel?

Egy másodpercig nem áll szándékunkban elvitatni azok kitüntetését, akik harcoltak mások életéért, biztonságáért. Sőt, azokat szeretnénk idecitálni, akik e tetteket végig csinálták, de nem esik szó róluk. Az apropót Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató adta, aki a kitüntetések osztásánál azt mondta: „a mi irányításunkkal cselekedtek az önkormányzatok vezetői.”

A három legnagyobb közlekedési katasztrófagóc egyike a 81-es út Székesfehérvár és Mór közötti szakasza volt. A megrekedt emberek többsége a csütörtök éjszakát autóikban töltötték várva a segítséget. Ugyanakkor Söréd polgármestere már az éjszaka megszervezte a szállásokat, melegedőket a falu lakosságával. Végh Rudolf szavára magánházak, óvodák, kultúrházak nyíltak meg. Péntek reggel önkéntes alakulatok szerveződtek Csókakőn, Söréden, hogy az úton maradtaknak élelmet, italt vigyenek. Eközben a katasztrófavédelem arra kért mindenkit, hogy élelmet, italt készítsenek a rászorulóknak, amiket majd ők és a honvédség járművei kivisznek az utakra. Fürész György, Csókakő polgármestere megszervezte az élelmiszergyűjtő láncot, előkészítette a melegedőket, és az önkéntesek csapatával várták a katasztrófavédelem, majd a honvédség segítségét, hogy lapátokkal kijuthassanak a 81-es útra segíteni. Ez a támasz a mai napig nem érkezett meg, de még informális segítség sem. Ezért a csókakői önkéntesek lapátokkal kitörtek a saját fogságukból, ami egyben kapu volt a főút foglyaihoz.

A szervezést a polgármester vette a kezébe, és a Fehérvár24 információi és közvetítései alapján indította meg akcióját. A Vértesalja Gyermekei Mozgalom aktivistái voltak a felderítők, őket követték lapátokkal a helyi önkéntes tűzoltók, polgárőrök, borlovagok és egyéb civilek. Magánszemélyek traktorjaival, magánüzemek rakodógépeivel eljutottak a bajbajutottakhoz, miközben az út újabb torlaszait, a rendőrautókat kellett kikerülni. Hozzájuk csatlakoztak Sörédnél a Vértesalja Víztársulat és a Móri Bor Kft. rakodógépei, valamint a sörédi önkéntesek. Mentéseik során több száz embernek adtak italt, ételt és a legfontosabbat: hitet, hogy mégis van menekülés. Kamionokat, buszokat, teherautókat és személyautókat mentettek lapáttal, traktorokkal.

Egésznapos küzdelmeik során két alkalommal találkoztak a hivatalos szervvel. Az egyik egy piros pick up terepjáró volt, amelyikből időnként kipattant egy fotótehetség, képeket készített, majd továbbment. A másik egy hókotró és sózó autó volt, amelyik a másfél méteres hó fogságában vesztegelt. Ez utóbbi okozta a legnagyobb örömet, mert az önkéntesek tudták, hogy a kiszabadítása esetén megnőhet felszabadító erejük. De csalódtak, méghozzá nagyot. Kiásták a hókotrót, amiben egy ember aludt, s amikor kérték, indítsa el a gépet, és tolja a havat, ő csak annyit mondott: se kulcsom, se jogosítványom, engem itt hagytak, hogy vigyázzak az autóra.

A Fehérvár24-gyel közösen keresték a sofőrjét a hókotrónak, aki csak órákkal később került elő. Addigra már Székesfehérvár felől is érkezett egy mentőalakulat, amellyel találkozva megszüntették a 81-es út havas-jeges zárját. Ám ez a Fehérvár felől érkező alakulat sem a közútkezelő vagy a katasztrófavédelem volt, hanem a Vass család Magyaralmásról, saját traktorokkal és barátokkal.

A beígért katasztrófavédelmi segítség, a honvédség, a közútkezelő azon a viharos napon nem találkozott ezekkel az önkéntesekkel, emberekkel, akik a péntek éjszakai hírekben látták a dekoratív szóvivőt, aki elmondta: mindenkit kimentettek és reggel óta etetik, itatják a saját autóikba zárt embereket.

Ami biztos e három település vezetőjét, a melléjük állt önkénteseket nem irányította a katasztrófavédelem, de más sem, pusztán a lelkiismeretük, hogy senkit ne hagyjanak az út mellett. A dicséret, jutalom kijár minden hivatásosnak, aki mentett, de ennek az elszánt népnek is. Ha a 81-es úton haladnak, akkor biccentsék meg fejüket Magyaralmásnál, Sörédnél és Csókakőnél! De emeljenek kalapot Polgárdinál is, ahol a település összefogása által megmentett olasz busz utasai olyan történettel tértek haza, aminek nemcsak köszönet és hála lett az eredménye, de Polgárdi várost testvérvárosi kezdeményezéssel keresték meg Milánó civil szerveződései. A két város méretbeli különbségei miatt, nem valószínű a testvérvárosi kapcsolat, de szoros barátság született a hó alján és tetején.

És csak az Isten tudja, hány Polgárdi van a Dunántúlon, amit Milánók zártak a szívükbe?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik