Belföld

Még mindig nincs áram mindenütt Szabolcsban

elektromos-vezetek(210x140)(1).jpg (elektromos vezeték, kábel, energia, )
elektromos-vezetek(210x140)(1).jpg (elektromos vezeték, kábel, energia, )

A szerelők tizenhárom településen már befejezték a munkát, tizenhárom helyen pedig még folyamatban vannak a javítások

A több mint négyezer kilométer hosszú térségi vezetékhálózat felén okozott üzemzavart a viharos időjárás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – mondta Mező Csaba, az E.ON. Tiszántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán. Az időnként 100 kilométeres szélrohamok és a fagyott zúzmara miatt leszakadt vezetékek mellett 350 oszlop dőlt ki a közép- és kisfeszültségű hálózaton.

Emiatt több mint 200 középfeszültségű hibahely keletkezett, ami 96 település 83 ezer fogyasztási helyét érintette – ismertette Mező Csaba. Az igazgatósági elnök tájékoztatása szerint a településeket összekötő gerincvezetékek javításával gyakorlatilag végeztek a szakemberek, jelenleg a településeken belüli kisfeszültségű hálózat hibáinak elhárításán dolgoznak.

Szerda estig a szakaszhibák jelentős részét el tudják hárítani – ígérte Mező Csaba. A szerelők tizenhárom településen már befejezték a munkát, tizenhárom helyen pedig még folyamatban vannak a javítások. A legutóbbi adatok szerint még több mint hétszáz fogyasztói helyen nincs áram.

A felmérések szerint ezeken a településeken belül 338 vezetékszakadás és 33 oszloptörés történt – mondta el az igazgatósági elnök.

A csütörtök esti hóvihar okozta hibák behatárolása és helyreállítása érdekében a szolgáltató a tiszántúli területének összes erőforrását átcsoportosította, de az időjárás miatt csak szombat reggel, helikopter segítségével kezdődhetett el a hálózatban keletkezett hibák tényleges felmérése – ismertette Mező Csaba.

Hozzátette: a Dunántúlról érkezett szakemberekkel kiegészülve vasárnap az áramszolgáltató 350 munkatársa és alvállalkozója dolgozott a területen, munkájukat a honvédség, a katasztrófavédelem, a rendőrség erői és eszközei segítették. Tizennégy lánctalpas járművet vetettek be az érintett térségekben, ezekre sok esetben járhatatlan talaj miatt volt szükség.

Egy-egy távvezetéktartó oszlop cseréjéhez normál körülmények esetén másfél óra szükséges, ezen a terepen azonban 4-6, de többször 8 órát is igénybe vettek ezek a munkálatok – jelezte a igazgatósági elnök. Az áram nélkül maradt települések ellátására kilenc nagyteljesítményű aggregátort állított üzembe az E.ON.

Mező Csaba ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kisfeszültségű hálózat helyreállítása után is lehetnek még olyan fogyasztói helyek, ahol egyedi hibák miatt nincs áramszolgáltatás. Az ügyfelek ilyen esetben az E.ON ügyfélszolgálatán jelezhetik a problémát – tette hozzá.

Az igazgatósági elnök közlése szerint az áramszolgáltatásból a hóvihar miatt kiesett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fogyasztóknak egyheti rendszerhasználati díjat visszatérít a szolgáltató.

Vinnai Győző kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke elmondta: a közvilágítás teljes visszaállításáig az érintett településeken a rendőrség fokozottan járőrözik. A védelmi bizottság emellett határozatot hozott a fagyasztókban megromlott élelmiszerek összegyűjtéséről, amelyeket díjmentesen adhat le a lakosság a gyepmesteri telepeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik