Belföld

Így magyarázta a hókáoszt Pintér

pintér sándor (pintér sándor, )
pintér sándor (pintér sándor, )

A mentésben részt vevők összefogását, áldozatkészségét emelte ki az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt hozott intézkedésekről tájékoztató, napirend előtti felszólalásában Pintér Sándor hétfőn az Országgyűlésben.

A belügyminiszter azt mondta: Európa márciusban eddig példátlan vihart élt át az utóbbi napokban, Magyarországon pedig a kontinens nyugati felében tapasztalhatónál kétszer-háromszor nagyobb szél nehezítette tovább a helyzetet.

Pintér Sándor hangsúlyozta: a rendkívüli időjárás nem követelt halálos áldozatot, senki sem hűlt ki az autópályán veszteglő kocsijában, 15 ezer embert és ötezer járművet mentettek ki a hó fogságából, mára már nincs elzárt település és járhatatlan út az országban, az áramszolgáltatás helyreállítása azonban még tart.


Fotó: MTI / Beliczay László

A gyors intézkedéshez rendkívüli összefogásra, a mentésben részt vevő szervezetek együttműködésére, állampolgári fegyelemre és segítőkészségre volt szükség – hangoztatta a belügyminiszter, aki köszönetet mondott ezért.

Előzőleg a parlamenti ellenzék össztüzet zúdított a belügyminiszterre. Itt pedig elolvashatja, milyen volt a katasztrófahelyzet után egy nappal a helyszínre látogatni.

Az ombudsman átfogó vizsgálatot indít arról, hogy az elmúlt napok hóhelyzetében miként látták el feladataikat a hatóságok és a közszolgáltatók. Szabó Máté a hatáskörének megfelelően azt elemzi, hogy történtek-e mulasztások, visszásságok, amelyek sérthették az állampolgárok alkotmányos jogait, és miként teljesült az állam életvédelmi kötelezettsége.

Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a Belügyminisztérium hétfő estére készíti el a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését.

A kormányfő és a belügyminiszter helyszíni szemléjét itt nézheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik