Belföld

Erdő Péter: Ferenc pápa máris példát mutatott

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 03. 14. 08:05

Máris példát mutatott híveinek a szerdán megválasztott új katolikus egyházfő a konklávén részt vevő Erdő Péter esztergom-budapesti érsek értékelése szerint.

A vatikáni Szent Péter téren a magyar bíboros Ferenc pápának a bazilika lodzsáján való bemutatkozása után nyilatkozott az MTI-nek. Mint mondta, az új egyházfő “máris példát mutatott azzal, hogy egyszerű fehér reverendában jelent meg, és kedves, közvetlen stílusban szólt a hívőkhöz”.

A Vatikánból való távozása előtt az esztergom-budapesti érsek azt is elmondta, hogy már a konklávé napjaiban beszélgetett a pápává választott Jorge Mario Bergoglio argentin bíborossal. “Ez volt a második pápaválasztás, amelyen eddig részt vettem. Emelkedett és jó hangulatban zajlott” – fogalmazott a bíboros. Hangsúlyozta, hogy “a vallásos atmoszféra megteremtésében a Sixtus-kápolna is segített”.

“A konklávé mindenképpen mély élmény nekünk, pápaválasztó bíborosoknak, már csak azért is, mivel az új pápa a közvetlen környezetünkből kerül ki. A megválasztása előtti órákban beszélgettem Bergoglióval, azt kérdeztem tőle, járt-e már Magyarországon. Azt válaszolta, hogy nem. Ki is javítottam, hogy még nem” – számolt be Erdő Péter. Hozzátette, hogy beszélgetésük témája volt a Buenos Aires-i katolikus egyetem is.

“Nagy öröm az új pápa megválasztása! Az is, hogy Európán kívüli lett az egyházfő. Utoljára az ókorban volt nem európai pápa, akkor afrikai” – hangsúlyozta a magyar bíboros. Kiemelte, hogy Bergoglióval olasz származású vezetője lett az egyháznak, ahogyan “Buenos Aires lakosságának a fele is olasz származású”.

Erdő Péter megjegyezte: Ferenc pápa első mondataiban kijelentette, hogy a világ végéről érkezik, “ez az argentinok sajátos hangulati állapota, úgy érzik, hogy ők élnek a világ legmesszebbi részén”.

“Nem az számít, hogy argentin. Az új pápa szuverén egyéniség. Energikus, és odafigyel mindenkire: velem beszélgetve tudta azt is, milyen magyar papok szolgálnak egyházmegyéjében” – mondta a magyar egyházi vezető. Hozzáfűzte, hogy az egyházfő első beszédeiben fogja elmondani, mit tart prioritásnak. “Fontos lesz a beiktatásán mondott első hivatalos beszéde” – hangoztatta Erdő Péter.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Hooded computer hacker working on desktop PC computer. P2P and piracy, computer virus and trojans, phishing, malware and ransomware concept with glitch effect.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.