Belföld

Lift is kerül a Dómba

Pályázati pénzből újul meg kívül-belül a szegedi Dóm és a Dömötör-torony. A munkálatokat 2015 tavaszára kell befejezni a kivitelezőknek.

A mellett, hogy kívülről teljes renováláson esik át a ház, a belső infrastruktúra is megújul. A közműveken – a fűtési rendszer, az elektromos és a vízellátás – kívül új funkciókat kapnak bizonyos terek. Ezenkívül 21. századi informatikai szolgáltatásokkal lesz felszerelve a templomtér, az idegenvezetők mellett érintőképernyős tájékoztató pontokat helyezünk el” – mutatta be a fejlesztési irányokat a hittudományi főiskola vezetője, Kozma Gábor.

A toronyban lesznek olyan szintek, ahol rendszeres, állandó kiállításoknak, rendezvényeknek alakítanak majd ki helyszíneket, és a toronyban liftközlekedés lesz bizonyos szintig. Az altemplom úgy változik majd meg, hogy az urnatemető méltó környezettel szépül meg, az egész altemplom pedig látogatótérré alakul át. Itt helyezzük el az egyházmegyei gyűjteményt, amely jelenleg a Dóm téri oldalsó szárnyának szemináriumi terme alatt van. Ez valójában egy múzeum, szellemi kincse az egyházmegyének. A szegedi művelődéstörténetének egy újabb bázisintézményévé válhat a dóm turisztikai attrakciója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik