Belföld

“Csendes napot” tartanak Cipő emlékére Kisvárdán

Egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontembere és énekese tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.

Leleszi Tibor polgármester és Bíró Gábor, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium igazgatója részvétük kifejezéseként Kisvárda és környéke valamennyi lakója, minden volt és jelenlegi diákja és tanára nevében “csendes napot” tart az intézmény kertjében felállított gránit emlékoszlopnál – olvasható a felső-szabolcsi település önkormányzatának honlapján.

Az emlékoszlopot a gimnázium elhunyt tanárai, diákjai emlékére állították, ahol most Bódi Lászlóért is gyertyát gyújthatnak a gyászolók. Reggel nyolc órától egész nap lehetőség nyílik a csendes emlékezésre, ahol “bárki gyertyát gyújthat, elmondhat egy imát, leróhatja tiszteletét Cipő emlékére”.

A szívbetegsége következtében 47 éves korában elhunyt zenész 1965. május 3-án Ungváron született, majd egyéves korában költözött családjával Kisvárdára, ahol zenei általános iskolába járt. Gyerekkorában zongorázni tanult, valamint egy focicsapatban is játszott, tizennégy éves korában pedig dalszövegírással kezdett foglalkozni. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel – innen ered a Cipő becenév is.

A Cipőfűző együttes 2010 januárjában, megalakulásának harmincadik évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig ismét összeállt. A kisváros Bódi Lászlót egyik legnagyobb büszkeségének tekintette: a zenész mindig szívesen látogatott haza barátaihoz és régi iskolájába, emellett számtalan koncerttel örvendeztette meg a környék lakóit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik