Belföld

Legyűrte a pálinka a váci polgármestert?

A parkoló autók között fekve találtak Vác első emberére egy németországi rendezvényen – írta egy német lapra hivatkozva az eztigyhogy blog.

Az eset még tavaly nyáron történt, amikor Fördős Attila díszvendégként vett részt Donaueschingen egyik fesztiválján. Egyik este a váci polgármester kitartóan üldögélt a testvérvárosokból érkezett politikusokkal együtt, miközben rendre finom italokat kóstolgattak. A német cikk szerint éjfél előtt kevéssel a magyar polgármesternek nyoma veszett. Felkutatására végül egy kisebb német delegáció indult. Végül az autók között találták meg, amint az igazak álmát aludta.

A blog írója megkereste az ügy kapcsán Fördős Attilát. A polgármester szerint a történet felmelegítése nyilvánvalóan a szocialistapárti elődjének lejáratókampányához tartozik. Hozzátette: szó sem volt közös pálinkázásról, hiszen a németek nem is isznak pálinkát. Szerinte annyi igaz a történetből, hogy a fesztivál egyik napján egy sörsátorban kaptak helyet, ahol rendkívül meleg volt, ő pedig egy idő után inkább kifeküdt napozni a gát oldalába, majd – miután nagyon kimerítették az előző napok – egyszerűen elaludt.

Fördős hangsúlyozta, hogy a német lap inkorrekt módon meg sem kérdezte a cikk megjelentetése előtt, de nem is kíván vele érdemben foglalkozni, mert a város “rendbetételét” tartja elsődleges feladatának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik