Belföld

Sokba fájhat mostantól a kertvárosi égetőknek

Székesfehérvár közigazgatási területén az avar és növényi hulladékok nyílttéri égetése tilos!

Biztos minden kertvárosi találkozott már a jelenséggel. Biztos, hogy minden utcában van legalább egy, nem túl népszerű máglyarakó. Ismerős? Megfelelő széljárást bevárva (csak, hogy egészen biztosan a kertszomszéd portájára fújja a sűrű, fekete füstöt), bősz máglyaépítés, majd gyújt, éget, a többiek pedig nem győznek megfulladni.

Ők a háziasszonyok rémei: tiszta, illatos ruha épphogy kiteregetve, majd az orr jelez az agynak. Ruhák be. De ez még a legkevesebb. A bosszúságon kívül ott van még az egészségkárosítás ténye, a környezetszennyezés, a közösségi együttélés alapvető szabályainak felrúgása.

No, a következőkben a kertvárosi avarégetők figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy cselekményük tilos, jogszabályba ütközik, ebből következően szigorúan büntetik! Ha lakókörnyezetükért, szomszédaikért, embertársaikért nem is, legalább emiatt gondolkodjanak el, mielőtt az égő gyufa kirepül a kezükből, egyenesen a szorgosan összegyüjtögetett növényi vagy ismeretlen eredetű hulladékrakás tetejére.

Az Önkormányzati Kommunikációs Központ hivatalos közleménye szerint: az avarégetés tilalmával érintett, kommunális hulladékszállításba bevont ingatlanoknál keletkező zöldhulladékot a Depónia Kft. 2013. március 15-től páros héten, hulladékszállítási napokon elszállítja. A zöldhulladékot tetszőleges méretű, áttetsző zsákban, ágak esetén összekötözve szükséges kihelyezni.

A Depónia Kft. egy szállítás során 1 db zsákot vagy 0,5 m3 összekötözött ágat szállít el. Ennél nagyobb mennyiségű zöldhulladék elszállítása esetén a Depónia Kft. ügyfélszolgálatán matrica vásárolható, amelyet az 1 db ingyenes zsákon kívül a többi zsákra szükséges felragasztani.

A közösségi együttélés alapvető szabályairól, és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló önkormányzati rendelet szerint közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el, aki a települési hulladék-közszolgáltatásba bevont ingatlanon avart vagy növényi hulladékot nyílt téren éget, velük szemben 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot, illetve 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhatnak ki – írja az ÖKK.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik