Belföld

Bobby McFerrinnek tetszik a győri zenekar

A világhírű zenész márciusban lép fel a filharmonikusokkal. A jegyek 70 százaléka már elkelt.

A „Don’t worry, be happy” sláger atyja március 16-án, az egyetemi csarnokban koncertezik a Győri Filharmonikus Zenekarral. A társulat lelkesen készül a közös produkcióra, ezt a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón is elmondta Fűke Géza. „Fundamentumként leszögezhetjük, hogy egy jelentős mérföldkőhöz ért a társulat, hiszen világhírű zenészekkel már ugyan koncerteztünk, saját szervezésben azonban még nem nyertünk meg ilyen nagy nevet. Bátran állíthatom, hogy az együttes egy prémiumkategóriás, kulturális intézmény, és mint ilyen, szerencsére gyorsan találtunk támogatókat a koncerthez. Tulajdonképpen mindenhol nyílt kapukat döngettünk” – hangsúlyozta a találkozón a filharmonikusok vezetője, aki azt is elárulta a sajtó munkatársainak, hogy Bobby McFerrin győri fellépése egy tudatos, középtávú koncepció szerves része. „4-5 évvel ezelőtt mikor a zenekar vezetését átvettük akkor eltökéltük, hogy szélesítjük a közönségbázisunkat, és azt gondoltuk, hogy ennek egyik eszköze lehet, ha ötvözzük a társművészeteket vagy műfaji kereszteződéseket hozunk be a zenekar életébe, ami korábban nem volt jellemző. Így kerülhetett sor arra, hogy Ennio Morricone és Jon Lord, a Deep Purple frontembere is megfordult nálunk, most pedig Bobby McFerrint várjuk” – tette hozzá az igazgató.

Az afroamerikai karmestert persze nem volt könnyű megnyerni, hiszen egyrészt nem ismerte a zenekart és városunkat sem, valamint ilyen jellegű fellépést évek óta nem vállalt az improvizatőr. „A műsor első részében ő fogja vezényelni a filharmonikusokat, erre évek óta nem volt példa, hiszen inkább az éneklésre fókuszált. Az együttes gazdag portfólióját látva mégis igent mondott a zenész, megtetszett neki a zenekar és a város is” – hangsúlyozta Bogdán Gomilko, a Live Sound zenei menedzsere.

Bobby és az igények

A szimpátia ellenére nem Győrben száll meg a 63 éves McFerrin, igényei miatt inkább az osztrák főváros, Bécs mellett döntött. „Nagyon szerény ember, de van, amihez ő is ragaszkodik. Így kérése volt, hogy hotelszobájában ne legyen televízió, és légtisztító berendezésekkel is legyen felszerelve a helyiség, így szeretné kímélni a hangját. Ugyancsak hangszálait kímélendő, élő interjút sem fog adni itt tartózkodása alatt” – idézte a sztár kéréseit a koncertszervezésben oroszlánszerepet vállaló Bogdán Gomilko.

Felkészülni, vigyázz, kész!

Annak érdekében, hogy a nézők és világsztár számára is minden tökéletes legyen, a zenekar sok mindent megtett már és meg is tesz a koncert utolsó pillanatáig. Az egyetemi csarnok adottságaitól tartva például a szimfonikus zenekari hangosításban jártas legjobb hangmérnököt kérték fel, a szakember pedig egy kiváló hangtechnikával párosul, így az akusztikai nehézségeken biztosan át tudnak majd lendülni. „Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra ez a közös produkció. Óriási show-ra számítunk. A repertoárban lesz egy Vivaldi kettős verseny, itt az egyik szólamot csellón Juhász Viktor játssza, a másikat pedig Bobby McFerrin az ő hatalmas énektudásával. De felcsendül majd Mozart G-moll szimfóniája, és Grieg egy kamarazenekari darabja, amelyet tudomásom szerint még a művész sem játszott, így ez számára is egy premier lesz. A produkció második részében persze az ’a capella’ sem maradhat el” – mondta a Győr24-nek Berkes Kálmán. A filharmonikusok művészeti vezetője elárulta, hogy gőzerővel készülnek a koncertre, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a közönség és a scat-vocáljáról elhíresült zenész is jól szórakozzon az együttessel.

Ha Ön is szeretne ott lenni a március 16-i koncerten, akkor érdemes igyekeznie, hiszen a jegyek 70 százaléka már elkelt, és rohamtempóban fogynak a tikettek. Ami érdekesség, hogy többségében nem is győriek, sőt nem is hazai rajongók érdeklődnek a koncert iránt, többségében határon túlról érkezett jegyrendelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik