Belföld

Ők nevelik a legjobban a jövő tehetségeit

Nyolc tanár és edző kapta meg a MOL Tehetséggondozásért járó díját.

Durányik László kórusvezető, Endrész Gyöngyi kémiatanár, Kiss Géza matematikatanár és Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoratanár kapott díjat a Szépművészeti Múzeumban kedden.

A sportszakemberek között Halla Péter párbajtőredző, Herpai József sakkedző, Horváth Árpád kézilabdaedző és Király István kick-box edző részesült az elismerésben.

A növendékektől, szülőktől és a kollégáktól több mint ezer jelölés érkezett a 2012. évi díjakra. Az erkölcsi elismerés mellé személyenként 500 ezer forint is jár.

Pedagógusok

Durányik László 1995 óta tanít a kecskeméti Kodály Iskolában, ahol megalapította és jelenleg is vezeti a Miraculum gyermekkart, az Aurin leánykart és a már leérettségizett lányokból megalakult Aurin nőikart. 2006-ban a leánykar olimpiai bajnok lett a Kínában megrendezett kórusolimpián.

Endrész Gyöngyi kémiatanár 28 éve tanít a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. Eddig négy tanítványa vett részt a Nemzetközi Kémia Diákolimpián. Részt vett a kétszintű érettségi kidolgozásában, társszerzője és lektora érettségire felkészítő tankönyvnek és feladatgyűjteménynek.

Kiss Géza matematikatanár 2009 óta a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanára, 2010-től vezetőtanára. Diákjai a legrangosabb országos matematika versenyeken a legjobbak között végeznek.

A tanárok és edzők bemutatkozó kisfilmjét itt megnézheti:

Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoratanár csaknem 30 éve tanít a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, 2010-óta pedig a Pécsi Művészeti Gimnáziumban és Szakközépiskolában is. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték már el. balogh Ádám tanítványa 2011-től a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Előképző Tagozatának hallgatója. A sajtótájékoztatón zongorajátékával mutatta be tehetségét.

Halla Péter vívóedző 1975 óta foglalkozik utánpótlás-neveléssel, 2003 óta a Vasas edzője. Az egyesület párbajtőr szakágának vezetése mellett a budapesti Bocskai István Általános Iskolában tart tantervben szereplő vívóórákat.

Herpai József sakkedző több mint 25 éve tanít matematikát és sakkot a szegedi Tisza-parti Általános Iskolában. Ő volt első edzője Lékó Péter nagymesternek, valamint Papp Petra női nagymesternek.

Horváth Árpád a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola testnevelő tanára, 33 éve ismerteti és szeretteti meg a diákokkal a kézilabdázást.

Király István kick-box edző a magyar felnőtt és az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya. Ő karolta fel többek között a háromszoros világbajnok Veres Richárdot, aki Londonban futhatott az olimpiai lánggal.

Pályázat

A díjátadón az alapítvány meghirdette a MOL Tehetségtámogató Program Sport felhívását is, amelyre március 29-ig várják azoknak a 10-18 év közötti tehetséges és eredményes sportolóknak a pályázatait, akiknek eszközvásárláshoz vagy utazási költségeik kifizetéséhez anyagi segítségre van szükségük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik