Belföld

Hajnalig vitázhatnak ma a képviselők

országgyűlés (ingyenes, )
országgyűlés (ingyenes, )

Az idei büdzsé második módosítása is napirendre kerülhet.

Az E.ON gázüzletágának állami felvásárlásával összefüggésben változtathat az idei évi költségvetésen az Országgyűlés, amennyiben a képviselők négyötöde megszavazza az ehhez szükséges házszabálytól való eltérést.

A Ház ülése 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően Gaal Gergely teheti le képviselői esküjét, aki az alkotmánybíróvá választott Salamon László helyére ülhet a KDNP-frakcióban. Ezt követően kerülhet sor az interpellációs időszakra, amit szokás szerint az azonnali kérdések követnek. A határozathozatalok elején elfogadhatják a kormány határon túli magyarokért végzett tevékenységéről szóló beszámolót, majd a szellemi tulajdonról és a jogi segítségnyújtásról rendelkező jogszabályokat módosíthatják.

Az Országgyűlés ezt követően kihirdetheti az Európa Tanács emberkereskedelem elleni fellépéséről szóló egyezményét, továbbá kiváltságokat és mentességeket adhat az Interpolnak, a nemzetközi bűnügyi szervezet Magyarországon megrendezésre kerülő 42. európai konferenciájával összefüggésben.

A házszabálytól való eltérés esetén ugyancsak még ma megtárgyalhatják és el is fogadhatják az idei költségvetés második módosítását.

Az ülésnap a tavaly elfogadott hegyközségi törvény módosításának általános vitájával érhet véget várhatóan a késő esti órákban, vagy akár már a keddi napra is átnyúlva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik