Belföld
TEK(960x640).jpg (tek, terorrelhárítási központ, )

A TEK-től sem kért engedélyt az MSZP

Lassan az egész MSZP-s filmről kiderül, jogszerűtlen részletekből áll össze.

Az RTL Klub után a Terrorelhárítási Központ (TEK) is kifogásolja, hogy az MSZP Magyarország Ma című kampányfilmjében engedély nélkül használtak fel részleteket a saját felvételeikből. Közben – egészen más okokból – Puskás Öcsi özvegye is kifogást emelt a „legismertebb magyar” szerepeltetése miatt.

A TEK által készített felvételeket a www.police.hu weboldaláról „nyúlták le” a szocialista párti filmhez. A szervezet leszögezi, „az elfogásokról szóló kisfilmek minden esetben a Terrorelhárítási Központ tevékenységéről szóló beszámolók, melyek az emberek hiteles tájékoztatása érdekében készülnek, és nem politikai célokat szolgálnak”.

A húszperces kisfilmet vasárnap mutatta be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki elmondta: a film „Magyarország ma” elnevezésű kampányuk része. A kampányfilmben egyebek mellett az hangzik el, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot, a kormánypropaganda pedig elszakadt a valóságtól.

Az RTL Klub vasárnap közleményben tudatta, hogy szerzői jogsértés miatt levélben fordult az MSZP-hez, mert a párt Magyarország ma címmel bemutatott filmjében engedély nélkül használt fel részleteket a kereskedelmi csatorna híradójából.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: szabályszerűen jártak el, amikor a párt kisfilmjében felhasználták a kereskedelmi csatorna híradójának részleteit. Álláspontjuk szerint a közösségi videomegosztó portálon bárki szabadon felhasználhatja a felvételeket, ha megjelöli a forrását, és ennek ők eleget tettek, mert, mint fogalmazott, egyértelműen és jól látszik, hogy a filmhez használt képanyagok mely televíziótól származnak.

Hétfőn Puskás Ferencné, az egykori világhírű magyar labdarúgó özvegye közleményében azt írta: tiltakozik Puskás Ferenc nevének kampánycélú felhasználása ellen, és azt kérte, aki teheti, ítélje el és közösítse ki azokat, akik ilyen „gátlástalan politikai eszközökkel” élnek. Később Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse is tiltakozott, s annak nyilvánosság elöli visszavonását követelte. Vásárhelyi Gábor az MSZP elnökének címzett nyílt levelében azt írta: “mély megdöbbenéssel és felháborodással vettem tudomást arról, hogy az Ön által vezetett pártnak a napokban megjelentetett politikai kampányfilmjében (Magyarország ma) Bartók Béla nevét és fényképét napi politikai érveik alátámasztására használták fel”.

Címkék: magyarország ma

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.