A nemzetgazdasági miniszteri poszt várományosa vasárnap este a Duna Tv Heti hírmondó című műsorában beszélt erről.
Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy korábbi pozíciója, amelynek keretében a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyalt, most „egybekerül” a nemzetgazdasági tárca vezetésével.
Elmondta, hogy Magyarország továbbra is azt a biztonsági hálót szeretné kialakítani, amelyre 2011 óta törekszik a kormány, és amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kevésbé tudott elfogadni. A nemzetgazdasági miniszterjelölt kiemelte: ennek ellenére álláspontja szerint folytatni kell az IMF-fel az egyeztetéseket; a kormánynak mérlegelnie kell, szeretné-e folytatni a megbeszéléseket vagy sem.
Varga Mihály hozzáfűzte: az IMF-fel és annak budapesti irodájával mindenképpen fennmarad a kapcsolat, amely fontos Magyarország számára.
Arról is beszélt, hogy már elkezdődött az Európai Uniónak áprilisban benyújtandó konvergenciaprogram kidolgozása. Varga Mihály hozzáfűzte, hivatalba lépése után ő is bekapcsolódik a munkába, és a magyar kormány kész arra, hogy olyan konvergenciaprogramot nyújtson be, amelyet Brüsszel is elfogad.
Jelenleg nem lát olyan veszélyeket, amelyek miatt kiigazító csomagra vagy a költségvetés módosítására lenne szükség. Az Európai Bizottság (EB) februári jelentése kapcsán Varga Mihály hangsúlyozta: a költségvetési hiány tekintetében „néhány tized százalékon megy a vita”.
Az EB február 22-én közölt előrejelzése szerint az idén 3,4 százalék lehet Magyarországon a költségvetési hiány, míg a kormány úgy véli, mindenképpen 3 százalék alatt lesz a deficit 2013-ban.
