Belföld

Bajnai Gordon: „Meg kell találnunk az önbizalmunkat”

Bajnai Gordon Szegeden (Bajnai Gordon Szegeden)
Bajnai Gordon Szegeden (Bajnai Gordon Szegeden)

Ahogy arról a korábban beszámoltunk: a hétvégén országjáró körútja újabb állomásaként Szegeden járt Bajnai Gordon volt kormányfő, aki exkluzív interjút adott a Szeged24-nek.

Ön a fórumán sokat emlegette, hogy az ország megosztott. Ön szerint politikai értelemben hány Magyarország van?

Bajnai Gordon: Legalább három. Egyrészt vannak a mostani politikai kormányzat hívei, akiket a tények sem tántorítanak el attól, hogy higgyenek a kormányzati propagandának. Másrészt vannak azok, akik már eldöntötték, hogy melyik ellenzéki pártot támogatják. Harmadrészt – és ez most radikálisan sok ember – van az a csoport, akik nem tudják, hogy kire szavaznának. Utóbbiak apátiájának eltűnésén, politikai ébredésén múlik majd, hogy tudunk-e Magyarországra korszakváltást hozni.

Miért van szükség korszakváltásra?

B. G.: Azért, hogy túllépjünk a megelőző korszakok hibáin.

A Milla legutóbbi bejelentése, mely szerint nem alakulnak párttá, milyen hatással van az Ön szövetségére?

B. G.: Pozitív a következménye.

Miért?

B. G: Azért, mert a Milla mindig is civil akart maradni. Viszont a meghatározó tagjai jelezték, hogy részt vennének az Együtt 2014-ben a párttá alakulás után is. Ezt a szándékot erősítette meg a Milla, nem mást. Arról van szó tehát, hogy a Milla egyértelművé tette, hogy marad, és együttműködik a megalakuló párttal. Egyes tagjai pedig csatlakoznak hozzá.

Ön szerint megosztja -e a baloldalt, hogy két olyan erős személyiség is van a köreiben, mint Ön és Gyurcsány Ferenc?

B. G: Nem érzek megosztottságot a szavazótáborban. Én magam egyébként nem baloldalban gondolkodom, hanem szélesebb összefogásban.

Pontosan miben?

B. G: Azt gondolom, hogy most nem az a kérdés, hogy a baloldal legyőzi-e a jobboldalt 2014-ben vagy fordítva, hanem az, hogy ha egy normális országot akarunk, akkor széles tömegeknek kell összefognia ahhoz, hogy megszabaduljunk ettől a szerintem kártékony rezsimtől.

Politikai elemzők szerint miután a jelenlegi kormányzat alapvető dolgokat sarkalatos törvénybe foglalt, szintén kétharmados győzelem kellene ahhoz, hogy gyökeres változást lehessen elérni. Képesek lesznek erre?

B. G: Azt gondolom, hogy a demokratikus ellenzék széles választói szövetsége és a normális országot akarók száma bőven kitesz akár kétharmadnyi szavazatot is. Nekünk az a feladatunk, hogy a remény ígéretével az országot körbejárva mindenhol felébresszük, aktivizáljuk azokat, akik még nem tudják, hogy mit tegyenek. Ha ezt jól csináljuk az akár kétharmad is lehet, de ha nem, akkor is van mód: a világ legtöbb országában ugyanis nem kétharmados diktátumokkal, hanem politikai alkukkal kormányoznak.

Ön szerint milyen hívószavakra van szükség?

B. G:.A legfontosabb, hogy a kilátástalanság, a reménytelenség ellenére is elhiggyék a polgárok, hogy mi magyarok igenis képesek vagyunk jobban csinálni, mint az elmúlt 12 évben. Másrészt újra kell élednie az egymás iránti bizalomnak. Például annak, hogy a magyar ember bízzon a kormányában, a politikusokban, a vállalkozó a hatóságban. Ahhoz azonban, hogy bízzunk egymásban meg kell találnunk a saját önbizalmunkat, és ezzel kell elhiggyük: tudunk változtatni a sorsunkon 2014-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik