Belföld

Miséken népszerűsítik a hitoktatást

Vasárnaptól az ország minden templomában egy felolvasandó körlevéllel népszerűsíti a katolikus egyház a hitoktatást, és keresik a tanárokat.

Szeptembertől, tekintettel a megváltozott állami törvényekre, új helyzet alakul ki az iskolai hitoktatás terén. A bevezetésre kerülő erkölcstanoktatással egyidejűleg lehetőség nyílik arra, hogy a „hit- és erkölcstan” nevű tantárgy választásával, melyet az előbbi helyett kötelezően választható tárgyként jelöl meg a törvény, hogy órarendi kereten belül részesüljenek a fiatalok felekezeti hitoktatásban.

Az új tantárgy ez év szeptemberében az általános iskolák első és ötödik évfolyamában kerül bevezetésre. A többi évfolyam tanulói felmenő rendszerben kapcsolódnak majd be, egyelőre azonban a többi osztályokban az eddigi módon kell jelentkezni és az eddigieknek megfelelően folyik a hitoktatás.

Ezért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ( MKPK) a Szeged24-nek is eljutattott, vasárnaptól a templomokban fellvasandó körlevele szerint felhívja a lelkipásztorokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél többen kapcsolódjanak be plébániájuk területén az iskolai hitoktatásba a hit- és erkölcstan nevű tantárgy választásával.

A körlevél szerint egyébként a konferencia az előző hetekben hivatalosan értesített minden állami és önkormányzati általános iskolát arról, hogy a katolikus egyház az adott intézményben kész a hit- és erkölcstan oktatásának a megszervezésére.

Az MKPK kéri azonban a plébánosokat, hogy keressék fel személyesen vagy megbízottjuk útján a plébánia területén lévő oktatási intézmények vezetőit, és jelezzék a katolikus egyház részéről a készséget az iskolai hitoktatás új módjának megindítására valamint tekintsék át, hogy milyen módon tudnak megfelelő számú hitoktatót, illetve hittanárt a feladatra javasolni.

A konferencia a szülőket is arra bátorítja, hogy kérjék mielőbb a katolikus hit- és erkölcstant gyermekeik számára, akik szeptemberben kezdik az 1. vagy 5. osztályt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik