Belföld

Négy év börtön a politikai kapcsolatokkal házaló férfinak

Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a budapesti férfit, aki kenőpénz fejében pályázati támogatást, valamint kedvező hitelt ígért.

A korábban már hétszer büntetett, jelenleg 36 esztendős, budapesti Hazafi Attila Zoltán 2009. március végén kereste meg egy gyulai cég vezetőjét, hogy vállalkozása számára vissza nem térítendő támogatást tud szerezni. A magát politikai tanácsadónak kiadó vádlott az MSZP politikusaival való jó kapcsolatára hivatkozva azt állította, hogy ötmillió forint vissza nem térítendő támogatás megszerzésében tud közreműködni 150 ezer forint ügyintézési díj ellenében. A férfi elmondta, az “ügyintézési díjra” azért van szükség, mert “kenni kell az utat“, a támogatás kifizetése után pedig az összeg 8-10 százalékát fogja elosztani az ügyletet jóváhagyók között.

A vállalkozó végül 75 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki röviddel később azzal kereste meg a cégvezetőt, hogy 10 milliós támogatást tud intézni, de ehhez további 100 ezer forintra van szüksége, melyet át is vett.
A vádlott azt ígérte, április 17-ig a cég számlájára megérkezik az állami támogatás, a pénzt azonban soha nem utalták át.

A férfi nem volt kapcsolatban politikusokkal és hivatalos személyekkel, az adott támogatástípusról pedig közigazgatási eljárásban döntöttek.

A vádlott egy másik vállalkozóval is kapcsolatba lépett, neki hitelszerződéseinek átalakítását ajánlotta föl 1,5 millió forintért. A cégvezető 150 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki ezt követően 6 millió forint fejében 60 milliós hitelt ígért neki, a vállalkozó azonban nem fizetett, és a korábban átadott összeget is megpróbálta visszakérni.

A táblabíróság jogerősen folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek – egy másik ügy miatt jelenleg is szabadságvesztését töltő – vádlottat, akit ezért négy év börtönbüntetéssel sújtott, s 325 ezer forintra vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik