Belföld

Megmenekült a roma tanoda

Mégsem kell bezárni a tanodát.

Múlt héten még attól tartottak, végleg be kell csukni a Szegedi Roma Tanoda kapuit – írta a szegedma.hu. A csaknem 150 négyzetméteres épület éves rezsiköltségét körülbelül kétmillió forint, amit a fenntartók a város támogatása nélkül nem tudnak kifizetni.

Szeged 2013-as költségvetésében korábban nem szerepelt a tanoda támogatása, így félő volt, hogy bajba kerülhet a közösségi ház, és nem lesz pénz a minimális működésre sem. A helyzet azonban változott, mostanra úgy néz ki, hogy lesz pénz.


Forrás: az iskola Facebook-oldala

Nagy Mihály, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Hír24-nek elmondta, a tanodába nemcsak gyerekek járnak, hanem felnőttek is. „A hét minden napján nyitva vagyunk. Délelőttönként a szülők jönnek hozzánk informatikát tanulni, egészségügyi szűrésre vagy éppen tanácsot kérni. Délután jönnek a gyerekek, akiket önkéntes tanárok és főiskolai hallgatók oktatnak. Ezek a gyerekek próbálnak kitörni a mélyszegénységből. A környékbeli romáknak nincs sok lehetőségük arra, hogy valahol jól, illetve otthon érezzék magukat”- mondta az elnök.

Lesz pénz

A szegedi polgármesteri hivatalnál lapunk kérdésére megerősítették, hogy tavaly a tanodának nem volt külön sora a város költségvetésében.

A múlt hét pénteken nagy többséggel elfogadott idei költségvetésben azonban 2 millió forintos támogatást szavazott meg a testület. Ezenfelül a közgyűlés a tanoda helyéül szolgáló ingatlant ingyenes használatba adta a Cigány Kisebbségi Önkormányzat számára.

Nagy Mihály a Hír24-nek elmondta, nagyon örülnek a pénznek, hiszen így tovább működhet a tanoda, de még próbálkoznak különböző közösségi programokra és korszerűsítésre támogatást szerezni. „Eddig hármat elutasított a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), de reménykedünk, hogy a másik kettőből lesz valami.”

A következő roma tanoda Szeged-Kiskundorozsmán nyithat ki, az 20 fő számára nyújthat napi szintű elfoglaltságot és képzéséket.

Tanoda
A roma nemzetiségi önkormányzat tagjai, civilszervezetek, a Védegylet szegedi csoportja, az egyház, az egyetem, a Juhász Gyula Általános Iskola, illetve civilek összefogásával 2012 nyarán létrejött tanoda egyik célja a hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű családok, fiatalok közösségi és tanulmányi felzárkóztatása, másrészt, hogy összefogja a helyi cigányságot. Ennek egyik új eleme a Roma Közéleti Kávéház, ahol romákat is érintő kérdések megbeszélése mellett cél, hogy olyan embereket mutassanak be az érdeklődőknek, akikre a cigányság felnézhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik