Belföld

Megállapodást írt alá az Audi és a kormány

Orbán: az Audival kötött megállapodás segít helytállni az európai versenyben.

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és az Audi Hungaria Motor Kft. A Parlamentben tartott keddi aláírási ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy az Audival létrejött megállapodásnak köszönhetően Magyarország jó eséllyel állja majd az európai adó-, költség- és technológiai versenyt.

Az Audi és általában a vezető német ipari cégek, valamint a magyar kormány felfogása a modern gazdaságról egybeesik – mondta beszédében a kormányfő. “Mi úgy gondoljuk, hogy az európai gazdaságban adó-, költség- és technológiai verseny lesz a jövőben is”: adóügyekben a magyar kabinetnek, a költségekben a kormánynak és a nagy cégeknek együtt, a technológiában pedig a vállalatoknak kell versenyképeseknek lenniük – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy “az Audi úgy látja a jövőt, ahogy mi, magyarok is látni szeretnénk”, vagyis nem egyszerűen egy nagy összeszerelő üzemként képzeli el Magyarországot, hanem “magas hozzáadott értékkel dolgozó és csúcsminőséget kibocsátó high-tech vállalkozások sűrű szövésű hálózataként is”.

Orbán Viktor elmondta, hogy a megállapodás aláírása előtt megbeszélést folytatott az Audi vezérkarával, és áttekintették azokat a fejlesztéseket, amelyekről korábban állapodtak meg, valamint azokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a gyárnak helyet adó győri városrész újabb kapacitásokat tudjon befogadni.

Az Audi nem egyszerűen egy gyár Magyarországon, “hanem az a gyár, amelyben a magyarok megbízhatnak” – vélekedett a miniszterelnök, amit azzal magyarázott, hogy az Audi az 1990-es években fektetett be nálunk, amikor még senki sem tudta, mi lesz Magyarországból, ráadásul 2010-ben, amikor beütött a válság Európában, az autógyár további magyarországi fejlesztést jelentett be.

A kormányfő jelezte azt is, hogy az Audi évente mintegy másfél milliárd euró értékben vásárol termékeket Magyarországon működő beszállítóktól.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, az autógyártókkal kötött stratégiai megállapodások “mindig közel vannak a szívünkhöz”, hiszen valaha Magyarország is gyártott autót, a magyar embernek pedig a saját kocsi és az a gondolat, “hogy bemegyek a boltba, és veszek egy autót”, maga a szabadság. Vagyis az autógyártás és -tulajdonlás a magyar emberekben összekapcsolódott a szabadságvággyal – tette hozzá.

Szavait azzal zárta, hogy a nyáron újabb gyáravatás lesz Győrben. Frank Dreves, az Audi AG termelésért felelős igazgatótanácsi tagja azt mondta, a most megkötött megállapodással megünneplik és megerősítik a magyar kormány és az Audi közötti jó együttműködés sokéves hagyományát. Hangsúlyozta, az Audi Hungaria még mindig a világ legnagyobb motorgyára, és az Audi-család sikeres tagja. “Az a döntésünk, hogy termelő kapacitást hoztunk létre Győrben, egyértelműen helyes volt” – jelentette ki.

Mint fogalmazott, cégük nem egy sziget a magyar gazdaságban, hiszen szorosan együttműködnek sok más magyarországi üzemmel és beszállítóval. Dolgozóikkal, beszállítóikkal és szolgáltatóikkal együtt összesen immár 15 ezer ember járul hozzá a gyár és a magyar gazdaság sikeréhez – hívta fel a figyelmet, emlékeztetve egyúttal arra is, hogy meghonosították a duális szakképzés német koncepcióját, amellyel nemcsak a cégnek, hanem Nyugat-Magyarországnak is jó szakembereket, értelmiségieket képeznek.

Az ünnepségen Frank Dreves bemutatta az Audi Hungaria Motor Kft. kilencezredik munkavállalóját, aki fejlesztő mérnökként dolgozik majd.

A húszéves jubileumát ünneplő Audi Hungaria Motor Kft. alapítása óta több mint 23,6 millió motor és 580 ezer jármű készült. A gyártóterület 1994 óta az akkori 240 ezer négyzetméterről négymillió négyzetméterre nőtt, ezzel az Audi Hungaria az ország legnagyobb gyártó vállalata és a világ legnagyobb motorgyára – olvasható a rendezvényen kiosztott tájékoztatóban, amelyben jelezték azt is, hogy a jubileumi évben az Audi Hungaria jelentős esemény előtt áll, ugyanis megkezdődik az Audi A3 egy új változatának sorozatgyártása Győrben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik