Belföld

Fogyasztóbarát lett a szegedi Napfényfürdő

Az országban hatodikként és a fürdők közül elsőként kapott fogyasztóbarát tanúsítványt a Napfényfürdő Aquapolis Szeged.

Az erről szóló oklevelet Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója adta át kedden Szabó Mihálynak, az üzemeltető Ligetfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának.

Pintér István elmondta, a fogyasztóvédelmi hatóság a jogszabályi elvárásoknak és a hatósági előírásoknak mindenben megfelelő vállalkozásokat összegyűjtő pozitív listáján már ezernyolcszáz cég szerepel.

A 2012 márciusában Európában elsőként létrehozott fogyasztóbarát tanúsítvány célja, hogy e vállalkozások közül kiemelje, és a fogyasztók figyelmébe ajánlja azokat a cégeket, amelyek számára a mindennapi gyakorlat során természetes dolog a jogszabályi kötelezettségek betartása, de célul tűzték ki a fogyasztók érdekeinek való minél magasabb szintű megfelelést is. Az elismerést eddig öt vállalkozás – az Eger Park Hotel Kft., a Pinxit 2003 Kft., Béres Vendéglátó és Kereskedelmi Kft., a Miskolc Autóház Kft. és a Green Living Hungária Kft. vehette át – tudatta a szakember.

Pintér István közölte, a szegedi idegenforgalmi vállalkozás azzal érdemelte ki az elismerést, hogy pályázatában nem csak a hazai, de a külföldi vendégek kiszolgálására, panaszkezelésére vonatkozó vállalásokat is tett.

Szabó Mihály, a Ligetfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a tavaly mintegy 400 ezer vendéget fogadó fürdő vendégkönyvébe 2012-ben csupán egy tucat panaszos bejegyzés került, céljuk azonban, hogy a látogatók mindegyike maximálisan elégedett legyen, és jó hírét vigye a létesítménynek.

Az idei évben a félmilliós vendégszámot megcélzó fürdő látogatóinak 56-60 százaléka magyar, 30-35 százaléka Szerbiából és Romániából, a fennmaradó rész Nyugat-Európából érkezik. Elsősorban nyáron, a hétvégeken, illetve az ünnepnapok alkalmával jönnek sokan pihenni Szegedre a szomszédos országokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik