Belföld

Első jogerős ítélet a vörösiszap ügyben

Vorosiszap(1)(210x140)(1).jpg (vörösiszap, almásfüzitő)
Vorosiszap(1)(210x140)(1).jpg (vörösiszap, almásfüzitő)

Kártérítést kell fizetnie a Mal-nak.

A bíróság megállapította, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. kártérítési felelősséggel tartozik a két és fél évvel ezelőtti iszapömlés miatt – írja a Népszabadság internetes oldala.

A nol.hu cikke szerint a Fővárosi Ítélőtábla keddi, a jogalapról szóló közbenső ítéletében kimondta: Konkoly József devecseri nyugdíjas katona “jogosult arra, hogy vagyoni kártérítést követeljen” az ajkai cégtől a vörösiszap-katasztrófában őt ért károk miatt.

Azzal kapcsolatban még első fokon (a Fővárosi Törvényszéken) folytatni kell az eljárást, hogy a timföldgyár megsértette-e a felperes személyhez – az emberi méltósághoz, a magánlakáshoz, a testi épséghez és az egészséghez – fűződő jogait, illetve megilleti-e a nem vagyoni kártérítés – írták.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
A gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 emberrel szemben, a büntető tárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik