Belföld

Program a gyermekszegénység ellen

Gyermekszegenyseg(210x140)(3).jpg (gyermek, szegénység, )
Gyermekszegenyseg(210x140)(3).jpg (gyermek, szegénység, )

A jánoshalmai, a szigetvári, a sarkadi, a mezőcsáti, az ózdi és a csengeri kistérség kap támogatást a kicsik életkörülményeinek, lehetőségeinek javításához.

A most induló Együtt egymásért programot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán mutatta be.

Második kör

Emlékeztetett, hogy a 2007-ben, a parlamenti pártok szerinte egyhangú támogatásával indult program első körében az öt leghátrányosabb kistérség kapott 2,6 milliárd forintot, míg a most induló második körben a jánoshalmai, a szigetvári, a sarkadi, a mezőcsáti, az ózdi és a csengeri kistérség kap támogatást. A hamarosan induló harmadik programmal együtt 170 ezer gyermek életkörülményeinek javítását célozzuk meg – fűzte hozzá.

Balog Zoltán kiemelte: a hároméves kistérségi program célja a gyermekszegénység csökkentése.

„A gyermekek a mi jövőnk, amikor nekik segítünk, akkor tulajdonképpen a saját magunk jövőjét biztosítjuk” – mondta a miniszter a hat kistérségben, köztük a jánoshalmiban 428 millió forint uniós támogatással induló program sajtótájékoztatóján.

A szülőket is képzik

A miniszter hangsúlyozta: a komplex program keretében – az életminőségüket javító szolgáltatások bevezetésével – új lehetőségek nyílnak meg a gyerekek és szüleik előtt.

A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy a szülőket is képezik arra, hogyan tudják megfelelően ellátni gyermekeiket.

A gyermekeket nem akarjuk kiszakítani a családi közösségükből – emelte ki a miniszter, aki példaként Kanadát hozta fel, ahol kudarcot vallott a gyermekek kiemelése közösségükből.

Jövőre intézet helyett családba

Balog Zoltán a gyermekvédelmi rendszer átalakítását is fontosnak nevezte, mely szerint 2014-től a 12 év alatti gyerekek többségét intézet helyett nevelőszülőknél helyezik el.

Az MTI kérdésére a miniszter elmondta: Magyarországon a gyermekek 22-25 százaléka él szegénységben, az összlakosságot tekintve 12-17 százalék a mélyszegénységben élők aránya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik