Belföld

Lóhúsbotrány: 10 kilónyi magyar érintettség

Egy német vállalkozás olyan terméket hívott vissza, amely tavaly nyáron Magyarországon is felbukkant.

Kapcsolódó cikkek

Írország február 15-én jelentette be, hogy ló DNS-t mutattak ki egy ír üzemben gyártott fagyasztott marhahamburgerben, melyből több tagállamba is szállítottak. A lóhúsbotrányban Magyarország is érintetté vált. Egy német vállalkozás ugyanis megelőzésként termékvisszahívást kezdeményezett egy ír hamburgerre, amelynél a lengyel alapanyaggal kapcsolatban feltételezhető volt a lóhúsos szennyezés – közölte a napidoktor.hu. A német kereskedőn keresztül tavaly nyáron hazánkba is jutott az ír hamburgerből 10 kiló. Az esetet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jelezte az egészségügyi portál megkeresésére.

A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága megállapította, hogy tavaly augusztus 13-án két karton, összesen 10 kilónyi ír hamburger érkezett. Azt a vállalkozó mintaként hozta be. A teljes mennyiséget egy szezonálisan üzemelő vendéglátó egységbe szállították. A tulajdonos szerint az összes terméket elfogyasztották. Az áru mozgását dokumentumokkal is alátámasztották.

A termék nem jelent közvetlen veszélyt a fogyasztókra, az összetételben nem jelölt lóhústartalom azonban hamisításnak minősül, megtéveszti a fogyasztókat. A Nébih laboratóriumában eddig több különböző mintát vizsgáltak meg, jellemzően kereskedelemben kapható, előrecsomagolt, félkész termékeket (többek között lasagnét, húspogácsákat, húsgolyókat), illetve darált húst (marha, sertés-marha) és nyers marhahúst (gömbölyű felsál, rostélyos). Az elvégzett fajazonossági vizsgálatok alapján lóhúst egyetlen minta sem tartalmazott – tette hozzá a beszámoló.

Lóhúst találtak az Ikea húsgolyóiban

Lóhúst találtak az Ikeában árusított húsgolyókban is, Csehországban – közölte a Reuters. A lóhúst is tartalmazó húsgolyókat Svédországban gyártották, onnan vitték a cég csehországi üzleteibe. A svéd bútorgyártó éttermeiben a húsgolyók burgonyával és áfonyamártással nagyon keresett fogásnak számítanak.

A lóhús jelenlétét DNS-teszt igazolta, a cseh ellenőrök az eredményeket azonnal közölték az uniós riasztórendszer révén a tagországokkal. A cseh hatóság az egy kilós, gyorsfagyasztott, marhaként és sertésként árult húsgolyókban talált lóhúst. Ebből a termékből 760 kilónyit tartóztattak fel, mielőtt elérték volna a bútoráruház-lánc helyi üzleteit. A cseh hatóság hétfőn lengyel importból származó marhaburgerben is kimutatta a lóhúst.

A magyar IKEA nem talált lóhúst

A magyarországi cég ezt azt követően tudatta, hogy a cseh IKEA áruházlánc éttermeiben árusított húsgolyókban, valamint a Lengyelországból importált hamburgerpogácsákban is kimutattak lóhúst. Magyarországon két vizsgálatot is elvégeztek: mind a svéd húsgolyókat, mind a Svéd Finomságok Boltjában forgalmazott termékeket vizsgálták. Mindkét teszt eredménye negatív lett – derül ki az IKEA Magyarország közleményéből.

Az IKEA azonnali hatállyal beszüntette az érintett húsgolyó árusítását Csehországban és a további, esetleg érintett országokban (Szlovákia, Csehország, Magyarország, Franciaország, Egyesült Királyság, Portugália, Olaszország, Hollandia, Belgium, Spanyolország, Görögország, Ciprus, Írország). “Ugyanakkor, ahogyan említettük, a Magyarországon forgalmazott termékekben nem találtak lóhússzármazékot” – erősítik meg a közleményben.

Az IKEA elkötelezett a kiváló minőségű, egészséges és biztonságos élelmiszerek forgalmazása mellett, és komolyan veszi a csehországi hatóságok vizsgálati eredményeit, ezért döntött a termék eltávolításáról az IKEA üzleteiben található Svéd Finomságok Boltjaiból.

Az IKEA Csoport már két héttel ezelőtt vizsgálatot kezdeményezett minden, a kínálatban szereplő húsárura. Tizenkét mintánál nem találtak lóhúst. Most újabb teszteket kezdeményezett a cég azon a húsgolyón, amelyben a csehországi hatóságok lóhús nyomait fedezték fel. A napokban várják ezek eredményét.

A cég nem tolerál olyan összetevőket, amelyek nem szerepelnek a receptjeikben, és mindezt meghatározott követelmények, igazolások és ellenőrzött laboratóriumok által végzett termékelemzések biztosítják – fogalmaztak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik