Belföld

Ezúttal füzetet kapunk Orbán Viktortól

Tájékoztatási akciósorozatot indít a kabinet, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két és fél évben elért eredményeket.

A többlépcsős akció első üteme ezen a héten veszi kezdetét, és körülbelül egy hónapig tart majd. Ennek során a kabinet minden háztartásba eljuttat egy tájékoztató füzetet, valamint óriásplakátokon, a médiában – televíziókban, rádiókban és a nyomtatott sajtóban -, valamint online felületeken is beszámol az eredményekről – részletezte Giró-Szász András, kormányszóvivő.

Hozzátette, 24-25 területről, szakpolitikai kérdésről adnak majd bővebb tájékoztatást.

A kormányszóvivő azt mondta, az elmúlt két és fél év eredménye az, hogy Magyarország ma jobban teljesít, és nemcsak az előző kormányoknál, hanem sok európai országnál is.

Az akció költségeit firtató kérdésre azt közölte, hogy egy jelenleg is érvényben lévő, közbeszerzési eljárás alapján megkötött, az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel létrejött szerződés adja meg a keretét a tájékoztatási sorozatnak. A pontos elszámolást az akció végén teszi közzé a Miniszterelnökség – fűzte hozzá Giró-Szász András.

Azzal kapcsolatban, hogy az origo.hu hétfőn arról írt, az állam a Vodafone magyarországi üzletének megvételén dolgozik, a szóvivő újságírói kérdésre azt mondta: sajtóhíreket nem kommentál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik