Belföld

Életmentő beruházás a győri színházban

Győrben számos intézményben található már defibrillátor. A napokban a győri teátrum is az életmentő eszköz beszerzése mellett döntött.

Elszomorító hír, de igaz, hogy hazánkban 25 percenként hal meg valaki azért, mert leáll a szíve. 70 százalékukat azonban gyors beavatkozással, vagyis az első három percben meg lehetne menteni. A napokban Vértessomlón egy sportoló esett össze, azonban hála a defibrillátornak, rajta segíteni tudtak, de csak azért, mert a település csarnokának 3 héttel az eset előtt a helyi cukrászda ajándékozott egy berendezést.

Győrben is számos életmentő pont van már, így a Richter Teremben, a vidéki buszpályaudvaron, a Győr Plazában, a Patió Étteremben, de többek között a Magvassy Mihány Sportcsarnokban is található defibrillátor. Most pedig már a Győri Nemzeti Színházban is, a fél millió forintos eszközre a teátrum vezetése sem sajnálta a pénzt. Egy-egy előadás alkalmával több mint ezer néző megfordul a létesítményben, ezért is fontos, hogy legyen egy automata életmentő készülék az épületben. „Bár még nem szembesültünk ilyen helyzettel a színházban, sajnos soha nem lehet tudni, hogy mikor történik meg a baj. Az intézményen belül is központi helyre szereltük a szerkezetet és a hozzá tartozó falra szerelhető dobozt is azért, hogy a színpadhoz, a nézőtérhez és az öltözőkhöz is közel legyen. Használata rendkívül egyszerű, a gép hangjelzés segítségével minden teendőről pontosan utasítja a kezelőt” – mondta Horváth Sándor, a színház műszaki igazgatója.

A megelőzés segíthet

Természetesen a szívhalál kapcsán is érdemes a megelőzésre összpontosítani. Azoknál a családoknál ahol már előfordult hasonló tragédia, ott érdemes rendszeres szív- és érrendszeri szűrővizsgálaton részt venni, még akkor is, ha teljesen egészségesnek érzi magát az ember. Fontos figyelni az olykor jelentéktelennek tűnő panaszokra is, ilyen a fáradékonyság, de a komolyabb, intő jelekről sem szabad megfeledkezni, mint a rendszeres mellkasi és toroktáji fájdalom, a légszomj vagy az eszméletvesztés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik