Belföld

Ebben a világ élén áll Orbán

orbán-nevet (orbán viktor)
orbán-nevet (orbán viktor)

Európa jelenlegi vezetői közül messze Orbán Viktor teljesítette túl a nemzeti minimumot, már ami a gyermekek számát illeti – írja a Borsonline.hu.

A lap összeállításában számba vette, hogy a világ vezetői közül ki hány gyereket nevel. Nemcsak beszél a család fontosságáról, a sokgyermekes példát saját életében is követi Orbán Viktor. A lista első helyére így a magyar miniszterelnök került, aki öt gyermeket nevel Lévai Anikóval. Egy fiuk (Gáspár) és négy lányuk van (Ráhel, Sára, Róza, Flóra), a legidősebb lány 1989-ben, a legfiatalabb pedig 2004-ben született. Ellentétben a külföldi vezetőcsemetékkel, az Orbán gyerekek ritkán szerepelnek nyilvánosan.

A „második helyezett” Francois Hollande francia elnök 2007-ben vált el. Házasságából négy gyerek született (Thomas, Clémence, Julien és Flora), már mindannyian felnőttek. Exfelesége párttársa is, ráadásul Ségoléne Royal indult az elnökválasztásokon 2007-ben, mikor végül Nicola Sarkozyt választották az ország élére.


Fotó: EPA / Alberto Pizzoli

David Cameron és felesége három gyermeket nevel, miután 2010-ben életét vesztette elsőszülött fiuk Ivan, aki ritka oxigénhiányos agykárosodásban szenvedett. Két lányuk (Nancy, Florence) és Arthur fiuk egészséges.

Apjuk miatt a világ legismertebb gyerekei közé kerültek Barack Obama lányai. Az amerikai elnök első kampányában is hangsúlyos szerepet kaptak a családi értékek, így a 14 éves Malia és a 11 éves Sasha is.

Vlagyimir Putyinnak két lánya született hivatalos házasságából. Silvio Berlusconi Orbánhoz hasonlóan ötgyermekes apa, viszont a gyerekek két anyától vannak. Nicolas Sarkozy háromszor házasodott és négyszeres apa. Angela Merkel kancellár is kétszer állt oltár elé, azonban neki nem született gyermeke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik