Belföld

Megrögzött bringatolvajt kaptak el a Rábaközben

A 30 éves férfi Soborban lopott bicikliket, ám kétszer is lebukott.

A sobori polgármester tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, hogy a községi buszmegállóból két diáklány kerékpártját lopta el ismeretlen a múlt év végén.

A sértettek a csornai járőröknek pontos leírást adtak a kétkerekűekről. Ennek alapján a körzeti megbízott beazonosította azt a 30 éves helyi férfit, akit a délelőtt folyamán látott az elkötött biciklivel Soborról Egyed irányába közlekedni. Szolgálatba helyezte magát és a rábaszentandrási buszmegállóban tartózkodó gyanúsítottat, visszatartotta kollégái megérkezéséig.

A beismerő vallomást tevő férfi a rendőröknek elmondta, hogy a lopott kerékpárokat már eladta. Egyiket egy használtkereskedő, míg a másikat egy szomszéd falubeli férfi vette meg, aki nem tudott arról, hogy a kétkerekű lopott lett volna. Tőle a rendőrök lefoglalták a kerékpárt.

Egy hónappal később a 30 éves férfi újból „megbukott”, mikor is Sobor község területén megint lopott kerékpárral közlekedett.

A vizsgálat megállapította, hogy a biciklit aznap délután Szany egyik buszmegállójából tulajdonította el, amely egy egyházaskeszői férfi tulajdona. A férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt a Csornai Rendőrkapitányság folytatja az eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik