Belföld

Így főznek a vakok

Vakok főznek (vak)
Vakok főznek (vak)

Szemléletformáló közösségi főzést rendeztek látássérült kuktákkal a Szimpla Kertben.

Anima vak, mégis úgy hámozza és szeleteli a répát, akár a látók. Nem volt ez mindig így. A 23 éves lány, aki gyengénlátóként született, és 16 éves korára teljesen megvakult, tavaly nyáron kezdett tanulni a Szempont Alapítványnál, azóta szinte bármilyen ételt megfőz. Anima lapunknak elmondta, szeret szorgoskodni a konyhában, van, amikor a vasárnapi ebédet is ő készíti el. Némi kihívást most is csak a kedvezőtlen időjárás okozott számára.


Kattintson a képre, nézze meg, hogy főznek a vakok! (Fotó: Neményi Márton)

A tapintás fontos eszköze a vakok életének, ahogy a rendszerezés is. Például Anima is úgy tudja ellenőrizni, hogy hol pucolta már meg a répát és hol nem, hogy végigtapintja a kezével. Ahol nedves, ott kész van, ahol még száraz, ott nincs. A fűszeres dobozokat is sorba rakja, és Braille-írással címkézi fel. A legnagyobb nehézséget nem a főzés, hanem a közlekedés jelenti Anima számára. Bár elmondása szerint az utcán segítőkészek az emberek, a nagy forgalomban néha mégis nehéz tájékozódni.

Tanulás

Kónya Katalin, a Szempont Alapítvány ügyvezetője a Hír24-nek elmondta, próbálják önállóságra tanítani a látássérülteket. Egy az egyben tanulnak, ami annyit jelent, hogy egy rehabilitációs tanár mellé egy látássérült csatlakozik. Informatikát, közlekedést, főzést vagy akár a sminkelést is elsajátíthatják a kliensek. A probléma csak az, hogy a vakoknak szükségük van speciális eszközökre, mint például a beszélő mérleg, amely azonban sokkal drágább. Ezekre támogatást nem kapnak, ha boldogulni akarnak, meg kell venni a 25 ezer forintos mérleget is.

Menü
A Szimpla Kert Háztáji Piac Szimpla Üst – közösségi főzés elnevezésű programsorozatának keretében február 24-én látássérült kukták segítségével zöldséges curry és chili con carne készült a Szimpla Üstben. A desszert Raj Ráhel világhíres flódnija volt. Az 530 forintos menü eladásából származó bevételt a Szempont Alapítvány a látássérültek rehabilitációját segítő eszközök vásárlására költi. Az eseményen részt vett Kőszegi Ákos Jászai Mari-díjas színpadi és szinkronszínész is, aki szintén fontosnak tartja a vakok és gyengénlátók segítségét.

 

A közép-magyarországi régióban a Szempont Alapítványon kívül csak a Vakok Állami Intézete foglalkozik felnőtt korban látássérültté vált személyek elemi rehabilitációjával. Az alapítvány tavalyelőtt fél év alatt mintegy 200 embert vont be programjába, azonban Magyarországon évente csaknem 6000 aktív korú válik látássérültté.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik