Visszavonták a figyelmeztetést, fokozatosan megszűnik a csapadék

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt visszavonta a korábban kiadott figyelmeztetéseket, mivel a jelenlegi előrejelzés szerint már csak néhány centiméternyi friss hó várható.

Korábban öt dunántúli megyére – Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy – elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt-írja az MTI.

Az Országos Meteorológiai Szolgáltat közleménye szerint a csapadék intenzitása a Dunántúlon fokozatosan csökken, majd megszűnik. Délelőtt még néhány cm hó hullhat a Dunántúl nyugati, északnyugati részén és a Dunántúli-középhegységben. A Dunától keletre esőre lehet számítani, kivéve az Északi-középhegység magasabban fekvő területeit.

Az OMSZ előrejelzése szerint ma általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de hosszabb időre is csökkenhet a felhőzet – ma délután főleg a Dunántúlon. Egyre inkább északon várható eső, majd estefelé délnyugat felől újabb csapadézóna érkezik. A keleti, délkeleti szelet többfelé erős széllökések kísérik. A hőmérséklet kora délután a Nyugat-Dunántúlon -1, +3, másutt 4, 11, késő este 0, +7 fok között alakul

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.