Belföld

Lehangoló a gyerekek sajtója

gyerekek (gyerekek )
gyerekek (gyerekek )

A gyermekek egyre ritkábban jelennek meg pozitív szerepben a sajtóban.

A sajtó egyre csökkenő számban mutatja be pozitív szerepekben a gyermekeket, és a róluk szóló cikkekben pedig a legtöbbször az események passzív elszenvedőiként jelennek meg a fiatalok – a többi közt ez derül ki abból a kutatásból, amelyet az Ipsos végzett a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának felkérésére.

Ennek eredményeit mind a Magyar Lapkiadók Egyesülete, mind az NMHH hasznosítani tudja a gyermekek tudatos médiahasználatra nevelését célzó programjaik során – közölte Vass Ágnes, a médiatanács tagja, valamint Kovács Tibor, az MLE elnöke.

Melles Katalin, az Ipsos kutatója arról számolt be, hogy a vizsgált csaknem 1800 cikk témája leggyakrabban oktatással, neveléssel vagy a gyermekek sportolásával foglalkozott, és számban csak ezek után következtek a bűncselekményekről szóló vagy negatív témájú írások. A hazai sajtótermékek gyermekekről szóló írásai leggyakrabban magyarországi témákból táplálkoztak, és jellemző volt rájuk az is, hogy a kiskorúakat igen ritkán szólaltatták meg.

A gyermekek képi ábrázolása inkább a nyomtatott sajtóra jellemző, az online médiában ritkább. A korosztályi megoszlásról elmondható – fűzte hozzá a kutató -, hogy a hat év alattiak, valamint a fiúk felülreprezentáltak a sajtóban, míg a kisiskolások ritkán szerepelnek. Kiderült az is, hogy a sajtó erősíti azt a sztereotípiát, miszerint a hat év alattiak védtelenek, míg a 14-18 éves fiatalok erőszakosak, bűncselekmények elkövetésére hajlamosak.

Nógrádi-Szabó Zoltán kvalitatív kutatási igazgató pozitívumként értékelte, hogy sem az online, sem a nyomtatott sajtóban nem használtak sértő, degradáló kifejezéseket a kiskorúakra.

A tartalmi vizsgálatokból az derült ki, hogy a nyomtatott sajtó leggyakrabban, a vizsgált cikkek 20 százalékában a gyermekek sikereiről számolt be, míg az elektronikus sajtóban a kiskorúakkal kapcsolatos leggyakoribb téma a sérült, beteg gyermekek ábrázolása, haláluk vagy az erőszakos bűncselekmények áldozataként történő bemutatásuk volt.

A gyermekek a leggyakrabban követett médiumok között a Facebook-ot és a Youtube-ot említették, valamint a vicces internetes tartalmakra kíváncsiak. Bár a gyermekek megvásárolják a nekik szóló lapokat, kérdésre nem tudtak konkrét, abban szereplő tartalmakat említeni. A kutatók ebből arra következtettek, hogy csak felszínesen futják át azokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik