Belföld

Herczeg Tamást választották a Szegedi Szabatéri igazgatójává

Herczeg Tamást választotta a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójává a csongrádi megyeszékhely közgyűlése.

A kulturális szakember kinevezését huszonnyolcan támogatták, egy képviselő tartózkodott.

Herczeg Tamás korábban kifejtette, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok hét éve vált önálló intézménnyé, s immár meg van a lehetőség a továbblépésre is. A kulturális menedzser úgy látja, meg lehet teremteni a játékok régen vágyott nemzetköziségét, ebben nyújthat segítséget Harangozó Gyula. A Kossuth-díjas táncművész közreműködik majd a darabjogok megszerzésében, a nemzetközi sztárok megnyerésében Oroszországtól az Egyesült Államokig. A magyar kulturális élet szereplői közül támogatja elképzeléseiket többek között az operaház és az operettszínház, valamint számos múzeum is – tette hozzá a szakember.

A fesztiváligazgatói posztra összesen négyen pályáztak: Herczeg Tamás mellett Kelemen Csaba egri színész – akinek neve lehetséges igazgatóként már korábban is felmerült -, őt Sasvári Sándor segítette volna művészeti vezetőként, Orbán Zoltán szegedi születésű újságíró, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színi igazgató, aki időközben visszavonta pályázatát.

A szegedi közgyűlés kulturális bizottsága első helyen Herczeg Tamás, második helyen pedig Kelemen Csaba pályázatát támogatta.

A fesztiváligazgatói posztra azért kellett pályázatot kiírni, mert 2012. december 13-án a szegedi közgyűlés – a Fidesz-KDNP frakció tagjai és a Jobbik képviselőjének szavazatával – döntött az ügyvezető, Bátyai Edina menesztéséről. Herczeg Tamás korábban Bátyai Edina helyettese volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik