Belföld

Félmillió forint nyomravezetői díj a villamoskábel-ügyben

Ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít kézrekeríteni a szegedi Kálvária sugárúton történt légkábellopás elkövetőit.

Lopás és közérdekűüzem működése megzavarásának bűntette miatt nyomoz a Szegedi Rendőrkapitányság a Kálvária sugárútról ellopott magasfeszültségű légvezeték ügyében – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Február 19-én kora reggel érkezett bejelentés a Szegedi Rendőrkapitányság ügyeletére azzal kapcsolatban, hogy kora hajnalra ismeretlen tettesek mintegy 80 méternyi magasfeszültségű légvezetéket tulajdonítottak el a Kálvária sugárútról. bűncselekmény miatt leállt a vonal villamosközlekedése.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 500.000 forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatók, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményről, annak elkövetőiről, vagy az eltulajdonított légkábelről bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Szeged, Párizsi krt. 16-22.), vagy hívja a 107-es segélyhívószámot, illetve a Telefontanút a 0680/555-111-es telefonszámon.

Várják továbbá azok jelentkezését is, akik február 18-án 18:55 óra és. február 19-én 06:55 óra közötti időben Szeged, Kálvária sugárúton, valamint a Szeged, Bajai út és a Fonógyári útszakaszon közlekedtek és ezen a villamos pályaszakaszon a magas feszültségű légkábelek karbantartást végző személyeket láttak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik