Belföld

Elfogadták: 35 milliárdból gazdálkodik Győr

A tavalyinál 5 milliárddal kevesebből gazdálkodhat a város, az oktatás és a közigazgatás átszervezése miatt.

Fekete Dávid alpolgármester (Fidesz) a vitában azt hangsúlyozta, hogy a büdzsé ötödét fejlesztésekre fordítják az idén. A feladatok közül kiemelte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) való felkészülést, a belvárosi rehabilitációt és a lakókörzetek felújítását.

Múlt heti sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt polgármester (Fidesz) arról beszélt: “stabil, előremutató” költségvetést sikerült megtervezni, amely a fejlesztésekre, városrehabilitációra előirányzott mintegy 7 milliárd forintból 2,5 milliárdot fordít az EYOF-hoz kapcsolódó uszodaépítés és a kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés megkezdésére. Utóbbira, a “lakóutca” program ez évi folytatására 510 millió forintot különítenek el, és nem csökkentik a sporttámogatást sem.

A városvezető kitért arra, hogy míg a járási hivatalok megalakulásával csökkentek az önkormányzat feladatai, és ehhez kapcsolódóan a polgármesteri hivatal több munkatársa átkerült a járási hivatalokhoz, ugyanakkor bővült a közművelődési teendők köre, mivel a megyei múzeum és a megyei könyvtár a városhoz került.

A bevételekből az államé lesz egyebek között a személyi jövedelemadó korábban helyben maradó része és a gépjárműadó 60 százaléka, viszont megszűnt az adóerő-képességhez kapcsolódó elvonás, amely 1,7 milliárd forint volt 2012-ben – emelte ki akkor a városvezető, aki szerint így „Győr összességében nem jár rosszabbul”.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a tavalyi 80-ról 410 millió forintra emelték az önerőalapot, amelyből az uniós pályázatok önrészét állják. Ennek oka, hogy a városvezetés úgy gondolja, az idén lesznek olyan fejlesztések az Új Széchenyi Terv keretében, amelyekhez magasabb önrészaránnyal kell számolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik