Belföld

Viva Verdi Vásárhelyen

Viva Verdi! kiáltással hívták a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé a Giuseppe Verdinek öltözött Rákai András zongoraművészt az összegyűlt fiatalok a 2013-as nemzetközi Verdi-év magyarországi programjának megnyitóján csütörtökön.

Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a kétszáz éve, 1813-ban született Giuseppe Verdi minden idők egyik legnagyobb operaszerzője, művei máig hihetetlen népszerűségnek örvendenek. A bicentenárium alkalmából országszerte operabemutatókkal, koncertekkel emlékeznek születésének évfordulójára, a szegedi teátrum március 22-től tűzi műsorra egyik legnépszerűbb alkotását, a Rigolettót – közölte a karnagy.

A villámcsődület a Classic Club Singers Verdi-feldolgozásokat bemutató produkcióját népszerűsítette, amelynek bemutatóját szombaton láthatja a közönség. A 2013-as Verdi-év hazai nyitányaként klasszikus operaslágerek feldolgozásai csendülnek föl majd a Bessenyei központban. Többek között Verdi Rigolettójából, az Aidából, Az álarcosbálból, a Nabuccóból hallhat majd részleteket a közönség Nánási Helga, Mester Viktória, Geiger Lajos és László Boldizsár előadásában. Az est műfajilag is sokszínű lesz, hiszen az operaslágerek dzsessz, szving, rock átiratokban hangzanak el élő zenekari kísérettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik