Belföld

Készülnek az ár- és belvízi védekezésre

A területi adottságok és veszélyeztetettség alapján, a helyi sajátosságok figyelembe vételével kell felkészülni az ár- és belvízi védekezésre, amelynek meghatározó lépése a megelőzés-jelentette ki a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának főigazgatója február 19-én Székesfehérváron.

Dr. Bakondi György tű. altábornagy a Fejér Megyei Védelmi Bizottság és a helyi védelmi bizottságok rendkívüli, együttes ülésén vett részt, ahol a Fejér megyei járások hivatalvezetőivel is találkozott.

Magyarországon a járások kialakításával teljessé vált a megújult védelmi igazgatás. A járási hivatalvezetők töltik be a helyi védelmi bizottság elnöki tisztségét, ami fokozott felelősséggel jár. Ezért is fontos, hogy szükség esetén a rendelkezésre álló információk birtokában, megfelelő felkészültséggel határozott döntéseket hozzanak a veszély elhárítása, a károk mérséklése érdekében. A hatékony védekezés alapja ebben az esetben is a megelőzés. Az ár- és belvízi helyzetet értékelve Bakondi György elmondta, hogy a Sajó, a Hernád, a Bódva és a Dráva vízgyűjtő területein jelentős a hóban tárolt vízmennyiség-olvasható a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

Árvízi veszélyeztetettséggel elsősorban akkor kell számolni, ha jelentős a nappali felmelegedés, és hirtelen olvad a hó. Mindez mediterrán, csapadékos légkörrel társulva tovább növelheti az árvízi veszélyeztetettséget. Mint mondta, a megelőzés meghatározó része műszaki feladat. A folyóvizek szabályozása, a medrek karbantartása, a víztározók építése növeli a sikeres védekezés esélyét. A Tisza kapcsán az országos katasztrófavédelmi főigazgató rámutatott, hogy az új víztározók másfélmilliárd köbméter víz befogadására alkalmasak.

A tábornok kiemelte: nem lehet általánosságban felkészülni az ár- és belvízi védekezésre. Az adott járás, település katasztrófavédelmi besorolása, kockázatelemzése alapján a védekezésbe bevonható erő- és eszközállomány felmérésével, a szükséges feladatok ütemezésével, a megvalósítás módjának kidolgozásával kell a megelőzés időszakát tölteni, ha ez megtörténik, akkor valós helyzetben a helyi védelmi bizottságok azonnal meg tudják tenni a szükséges lépéseket. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató hozzátette, a belvízzel elöntött területek, belterületi ingatlanok védelme érdekében már tavaly tavasszal felmérte a katasztrófavédelem a települési vízelvezető rendszerek állapotát, és ahol indokolt volt, kötelezték az önkormányzatot az árkok tisztítására, karbantartására.

A megyei és a járási helyi védelmi bizottságok együttes ülésén tájékoztató hangzott el a Fejér megyét érintő ár- és belvízi helyzetről, a megelőzés érdekében hozott eddigi intézkedésekről, valamint a felkészülési időszak további feladatairól.

A rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón dr. Dorkota Lajos, Fejér megyei kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a Duna megyei szakaszának erős az árvízvédelmi kialakítása, ezért Fejér megyében elsősorban belvízi veszélyeztetettséggel kell számolni, amely leginkább Sárbogárd környékét, a sárvízi térséget érinti.

Dr. Tokovicz József mk. dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatalának főigazgatója hozzátette, hogy a Magyar Honvédség részt vesz a katasztrófák elleni felkészülési, védekezési és elhárítási feladatokban. Az egységek készen állnak a rájuk háruló feladatok végrehajtására, szükség esetén a helyi sajátosságok figyelembevételével a védekezésben érintett területekre átcsoportosítva is bevethetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik