Belföld

Felfüggesztették a listázó HÖK-öt

Egyetemista (egyetemista)
Egyetemista (egyetemista)

A ma megjelent újabb listáról kiderült, hamis. Keresik, kik készítették.

Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) működését az egyetem rektora.  Intézkedését indokolva Mezey Barna közleményében azt írta: a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését az ELTE BTK HÖK elnöke is elismerte.

Mezey Barna közölte: elrendelte, hogy a rektori ellenőrzési önálló osztály átfogóan vizsgálja az ELTE egész hallgatói önkormányzatát, valamennyi részönkormányzatát az adatvédelmi és adatkezelési rendelkezések betartásával összefüggésben. A rektor intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek.

Az atv.hu kedden azt írta, a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték.

Lista a SOTE-s diákokról is

Az Eduline juttatta el több szerkesztőségbe az újonnan megjelent listát. Az a Semmelweis Egyetem Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület tagjairól tartalmaz személyes adatokat, telefonszámokat, email-címeket, valamint olyan jelzőket, mint: „megint egy teljesen nulla csaj”, „rusnya egérarcú”, „hátulról dugható”.

Az Instruktor Öntevékeny Csoport kora este közölte, hogy a lista hamis.

“Az IÖCS, mint minden szervezet, készít felsorolást tagjairól, illetve a tartalékosok közé került jelentkezőkről, ám ezek a hivatalos listák sem tartalmukban, sem formátumukban nem egyeznek meg az interneten keringő listákkal. A hivatalos listákon szereplőket semmilyen módon nem minősíti az IÖCS, azokon a név mellett csak a különböző elérhetőségek (e-mail cím, telefonszám) szerepelnek.  Az Instruktor Öntevékeny Csoport mindent megtesz annak felderítésére, hogy – felhasználva a 2009-es és 2010-es tartalékos listákon szereplő neveket – ki és milyen célból készítette a hamis listát – áll a csoport közleményében. Feljelentést is terveznek ismeretlen tettes ellen, jó hírnév megsértése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik