Belföld

Álom maradhat az ócsai falu

ócsa (ócsa)
ócsa (ócsa)

Áprilisban költözhetnek be az első ütemben készült házakba a lakók, a Blikk információi szerint nem folytatják az építkezést.

Az építkezést szervező belügyesek azt mondták nekünk, hogy ne is reménykedjünk újabb megbízásban – mondta a Blikknek az ócsai építkezésen dolgozó egyik alvállalkozó.

A projekt esetleges besülésének okaként említi a lap, hogy ha szigorúan veszik a feltételeket, akkor az első 80 otthonnak még a felébe se költözhetnének be a pályázók. A Népszabadság információi szerint az 588 jelentkező közül ugyanis kevesen felelnek meg a kiírásnak, például nem ingatlanvásárlásra vettek fel hitelt, vagy nem devizában adósodtak el.

A beruházás elleni érv lehet az ára is. Az első 80 ház 2,4 milliárd forintba került, azaz házanként csaknem 30 millióba. Ezzel szemben már akár 5-8 millió forintért lehet vásárolni ekkora lakást Pest kevésbé drága részein, ráadásul könnyebben kezdhetnek új életet a bedőlt hitelesek a városokban, mint Ócsán.

A Belügyminisztérium a lap kérdésére azt írta, hogy a folytatásról – ahogy az első ütem építéséről is – a kormány dönt majd. A kabinet jelentést kért a megépült lakóházakba beköltöző családok beilleszkedéséről, és előterjesztést a házépítések folytathatóságáról – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik