Belföld

Újra kapható a gyulai

gyulai-kolbasz(210x140)(3).jpg (gyulai kolbász)
gyulai-kolbasz(210x140)(3).jpg (gyulai kolbász)

Itthon a CBA a legnagyobb forgalmazó, de külföldre is szállítanak majd az újraindított üzemből.

Példaértékű összefogás eredményeként ismét kaphatók az élelmiszerboltokban a gyulai hústermékek – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, egy CBA-áruházban újságírókkal.

Budai Gyula emlékeztetett: a gyulai húsüzemben a hónap elején indult újra a termelés, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. nemcsak a tradicionális gyulai hústermékeket állítja elő újra, hanem sikerült csaknem 300 ember munkahelyét is megmenteni a termelés újraindításával.

Budai szerint elsősorban a CBA-üzletlánc állt a Gyulahús Kft. termékeinek értékesítése mellé. Hozzátette, hogy tárgyalt más élelmiszerláncokkal is, de a legnagyobb fogadókészség a CBA-nál volt ez ügyben.

Gyula polgármestere, Görgényi Ernő (Fidesz) arról beszélt, hogy nemcsak a magyar piacot kívánják a gyulai hústermékekkel ellátni, hanem a külföldi megrendelőket is. A kft. várhatóan szállít majd az angol, az orosz és a cseh piacra is, amit már szerződések is alátámasztanak.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója közölte: az általa képviselt üzletlánc marketingkampánnyal kívánja támogatni a gyulai hústermékek eladásának növelését, illetve azt, hogy a vásárlók ismét keressék a tradicionális gyulai kolbászt, májast, felvágottakat.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: ebben az évben 5,3 milliárd forint árbevételre számítanak, áruik 80 százalékát belföldön, 20 százalékát pedig külföldön kívánják értékesíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik