Belföld

Gyurcsány: ha nincs összefogás, mindennek vége

Gyurcsány évet értékel (gyurcsán ferenc, )
Gyurcsány évet értékel (gyurcsán ferenc, )

Ha az ellenzék tovább bénázik, akkor a következő miniszterelnököt Orbán Viktornak fogják hívni.

Évértékelő beszédében a Demokratikus Koalíció elnöke egyebek között azt mondta: az elmúlt egy év nagy tanulsága, hogy a kormány már nem tud meglepetést okozni, de a vele szemben álló „demokratikus sokaság” még nem volt képes megszervezni önmagát. Szerinte a demokratikus ellenzék felelőssége, hogy megszervezze önmagát, és alternatívát mutasson fel a jelenlegi kormánnyal szemben. Ehhez azonban az eddigi teljesítménynél több kell – mondta Gyurcsány, aki szerint az ország mára fáradt lett, sokan reményüket veszítették.

A mostani rendszert már nem lehet demokráciának és jogállamnak nevezni – fogalmazott. Erről szerinte az alaptörvény negyedik módosítása már a józanul gondolkodó jobboldaliakat is meg kell, hogy győzze, hiszen nem az alkotmányhoz kell igazodni, hanem a politikai akarathoz, ami viszont egyetlen ember, Orbán Viktor akarata. „Ahol pedig nem az alkotmány az úr, hanem a személyes akarat, azt nem demokráciának hívják, hanem önkénynek” – mondta Gyurcsány Ferenc.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Gyurcsány beszédében teljes ellenzéki összefogást sürgetett, ami szerinte nem az „egy a tábor, egy a zászló” elve alapján szerveződne, hanem a tisztelet és a különbözőségek elfogadásának elve mentén. „Ha mi nem védjük meg egymást, ha nem segítjük egymást, akkor minket meg fognak verni, nem kicsit, nagyon” – mondta a volt miniszterelnök, aki szerint nem szabad felhányorgatni régi sérelmeket, illetve nem szabad egy lapon, sőt, egy könyvben emlegetni „a 2002 és 2010 közti kormányok hibáit” és „Orbán bűneit”.

Az új választási szövetségben Gyurcsány szerint minden úgynevezett demokratikus erőnek részt kellene venni a kormányváltás érdekében. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy mindenkinek szerepet kell vállalnia egy kormánykoalícióban is. Szerinte közös színpadra kell állnia az összes ellenzéki vezetőnek március 15-én.

„Nem magamnak keresek színpadot, tudok magamnak ácsolni” – mondta Gyurcsány, de szerinte képesnek kell lenni arra, hogy mindenki ott legyen a fedélzeten. Az együttműködést továbbgondolva Gyurcsány már arról is beszélt, hogy őszre meg kellene állapodni a vezetőről, listáról, programról és kampányról. Szinte biztosnak nevezte, hogy ez az ellenzéki összefogás létrejön majd.

Pártjáról szólva elmondta, mára mind a 106 egyéni választókerületben jelen vannak, körülbelül hétezer tagjuk van, és a tízezresnél kisebb településeken szerinte akcióképesebbek az MSZP-nél. Hozzátette, nehéz pontosan megmondani támogatóik számát, de biztos abban, hogy 2014 után a DK erős és stabil parlamenti résztvevő lesz.

A volt miniszterelnök nem tartotta kizártnak, hogy a DK végül önállóan indul a jövő évi választásokon, ha erre kényszerül, de mint mondta, ez nem volna kívánatos.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik