Belföld

Újságírókat fogad elsőként a kiselefánt

elefánt (kiselefánt, állatkert)
elefánt (kiselefánt, állatkert)

Az MTI fotósa már ma bemehetett a fővárosi állatkert legújabb sztárjához, a közönségnek csak később mutatja meg magát élőben a még mindig névtelen ormányos.

Elsőként a sajtó képviselői láthatják a hét vége felé a Fővárosi Állat- és Növénykertben február 14-én világra jött kiselefántot, a közönségnek viszont még néhány napot várnia kell az első találkozásig – adta hírül az MTI, miután fotós munkatársa elkészítette az első profi képeket a bébi állatról.

Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője elmondta, hogy a kiselefánt a kezdeti krízisen túljutva szombat óta teljesen normálisan, emberi segítség nélkül táplálkozik.  Azonban anyjával együtt még néhány napig teljes nyugalomra van szüksége, hiszen Angele, az anyaelefánt még az éjjeli ügyeletben lévő gondozó “ritka” mozgására is azonnali éberséggel reagál, és védi kicsinyét.

A kicsi állapota jó és stabil, de jelenleg a legnagyobb nyugalomra van szüksége. Csak az lehet mellette, akinek feltétlenül muszáj, mert az anyaállat figyelmét a legkisebb apróság is elterelheti a dolgáról, ez pedig veszélyt jelenthet a borjú életére – részletezte a szóvivő.

Tréningezik az elefántokat

Az újszülöttön kívül az úgynevezett elefánttréning egyes pillanatai is láthatók az első hivatalos fotókon: a tréningen az állatokat olyan feladatok végrehajtására kondicionálják, amelyek megkönnyítik a gondozók munkáját bizonyos beavatkozások vagy ápolási teendők kapcsán.

“Az anyaállat is tréningezett elefánt, ennek köszönhető például, hogy az első napokban hagyta, hogy megfejjék, ami egy elefántnál nem általános. A kiselefánt többek között ennek köszönheti, hogy átvészelte az első napokat és később önállóan is elkezdett szopni” – idézte fel Hanga Zoltán.

Együtt maradhat anya és lánya

Az elefántborjú jelenleg az állatkert régebbi, több mint 100 éves elefántházában van édesanyjával. Bár az új, 2008-ban épített modern csarnok esztétikusabb, az azt körülvevő szárazárokrendszer jelenleg még veszélyt jelent a borjú számára, hiszen könnyen beleeshetne – fejtette ki a szóvivő.

Az elefánt Bálint-napon született, 75 kilogramm becsült súllyal és 85 centiméteres magassággal. Az első 24 órában semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy szopjon, ezért pénteken hajnalban a szakemberek a mesterséges táplálás mellett döntöttek, azonban szombatra sikerült elérni, hogy a kicsi önállóan kezdjen táplálkozni.

A budapesti kiselefánt nőstény, így – a hím borjakkal ellentétben – nincs akadálya annak, hogy felnőve anyja mellett maradjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik