Belföld

Bírálja az ombudsman a tanúvédelmi törvényt

szabo-mate(960x640)(1).jpg (szabó máté)
szabo-mate(960x640)(1).jpg (szabó máté)

Sérti az élethez és a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha úgy mondják fel a tanúvédelmi intézkedéseket, hogy nem bizonyosodott be a védett személy fenyegetettségének megszűnése – ezt hangsúlyozza Szabó Máté ombudsman.

Több helyen sért alapvető jogokat az igazságszolgáltatással együttműködő személyek, családtagjaik, hozzájuk közel állók szükséges védelmének szabályairól szóló törvény. – állapította meg az alapvető jogok biztosa.

Szabó Máté a rendőrség tanúvédelmi gyakorlatát, az igazságszolgáltatással együttműködő személyek, családtagjaik, hozzájuk közel állók szükséges védelmének szabályairól szóló törvényt részben panaszra, részben hivatalból elrendelt vizsgálatában tekintette át. Rámutatott, hogy felesleges az a törvényi előírás, hogy a tanúvédelmi programban való részvételről szerződésben kell megállapodni.

Kifogásolta a törvényt amiatt is, hogy bár a megállapodás kötelező, nincs meghatározva, mi minősül a megállapodás feltételeként előírt kiemelkedő súlyú bűncselekménynek. A rendőrség így nem tudja egyértelműen értelmezni a körülményeket, illetve ez a hiányosság magában hordozza az önkényes jogalkalmazás lehetőségét, ami összeegyeztethetetlen a jogállamiság elvével és a jogbiztonság követelményével.

Az élethez és az emberi méltósághoz való jog is sérülhet azzal, hogy a jogalkotó nem határozta meg azokat a kötelező követelményeket, amelyeket a rendőrségnek figyelembe kell vennie, ha a védelmet azért mondja fel, mert a védett személy indokolatlanul eltért a számára előírt magatartási szabályoktól.

Egy fogvatartott elpanaszolta, kizárták a tanúvédelmi programból. Az ombudsman nem állapított meg alapvető joggal összefüggő sérelmet. Az azonban szerinte sérti az élethez és a tisztességes eljáráshoz való jogot, hogy úgy szüntették meg a fogvatartott családtagjainak védelmét is, hogy nem bizonyosodott be a fenyegetettség megszűnése.

Szabó Máté alapjogi biztos felkérte a jogalkotásért felelős közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a vonatkozó törvény felülvizsgálatát és módosítását. Az országos főkapitánynak pedig azt javasolta, tekintse át a panaszügy tanulságait olyan intézkedések bevezetése érdekében, amelyek a büntető igazságszolgáltatás eredményességét szolgáló tanúvédelmi program céljait összhangba hozhatják az életvédelem és a tisztességes eljárás minden demokratikus társadalomban kötelező elveivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik