Belföld

Nyereséges volt 2012-ben a győri székhelyű Rába

Eredménye pedig 25,2 százalékkal haladja meg az előző évit.

A Rába-csoport 42,35 milliárd forint árbevétellel és 569 millió forint nyereséggel zárta a 2012-es évet, bevételei 7,5 százalékkal nőttek, eredménye pedig 25,2 százalékkal haladja meg az előző évit – közölte a győri székhelyű járműipari vállalat csütörtökön.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentés szerint a társaság nyeresége a negyedik negyedévben 391 millió forint volt, ami jelentősen elmarad az egy évvel korábbi bázisidőszak 1,71 milliárd forintos eredményétől.

A Rába teljes átfogó jövedelem szerinti eredménye 1,35 milliárd forint volt 2012-ben, szemben az előző év 350 millió forintos veszteségével.

Ehhez a jelentésben hozzáfűzik, hogy az év utolsó negyedévében a társaság módosította az IFRS számviteli, valamint a kockázatkezelési szabályzatát 2011 októberétől kezdődően, tekintettel a szélsőséges árfolyammozgásokra. Ez alapján a csoport fedezeti elszámolást alkalmazott, és így a hitelek többségének átértékelési eredményét az átfogó eredményben mutatja ki, ami 785 millió forint nyereség volt 2012-ben, így alakult ki az átfogó jövedelem szerinti eredmény.

A belföldi árbevétel 8 százalékkal csökkent tavaly, 12,8 milliárd forint volt, míg az export forintban számolt bevétele 16 százalékkal 29,5 milliárd forintra nőtt. A növekedés fő forrása a csoport kulcstevékenységének tekintett futóműüzletág volt, amelynek árbevétele 17,9 százalékkal 28,3 milliárd forintra nőtt 2012-ben. A csoport üzemi eredménye tavaly 1,33 milliárd forint volt, 18 százalékkal kevesebb az előző évinél, 2011-ben azonban egy ingatlanértékesítésből származó jelentős egyszeri bevétel javította az eredményt. A társaság valamennyi üzletága nyereséges volt üzemi szinten.

A pénzügyi eredmény 2012-ben 457 millió forint veszteséget mutatott az előző év 1 milliárd forintos veszteségéhez képest. A nettó hitelállomány 13,4 milliárd forintot mutatott tavaly év végén, 0,4 milliárd forinttal volt alacsonyabb, mint a 2011. év végi. A Rábában a magyar állam 73,67 százalékos tulajdonnal rendelkezik, ami 76,79 százalékos szavazati arányt biztosít számára. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde “A” kategóriájában kereskednek. A papír a csütörtöki kereskedést 1,69 százalékos csökkenéssel, 875 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 950 forint, a legalacsonyabb 648 forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik