Belföld

Gyakori, hogy nem engedik be a kéményseprőket

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 02. 13. 19:52

Ezután a katasztrófavédelem jár el azokkal szemben, akik nem engedik be a kéményseprőt lakásukba.

A kéményseprő-ipari szolgáltatást nyújtók szakmai felügyelete január elseje óta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok feladata. Munkatársaik szakmai felügyelet keretében ellenőrzik többek közt azt is, hogy a szolgáltatók rendelkeznek-e az előírt személyi és tárgyi feltételekkel. A cégeknek az év elejével be kellett jelentkezniük, hogy nyilvántartásba kerüljenek, és csak az erről szóló igazolással végezhették munkájukat.

Csongrád megyében hét szolgáltató végzi a kéményseprést, amelynek új jogszabályi kereteiről Rókus Imre hatósági osztályvezető elmondta: a rendelet rögzítette a szolgáltatásért kérhető legmagasabb díj összegét, és részletezi, milyen tartalmú dokumentációt kell a kémény vizsgálata után a tulajdonos részére biztosítani, valamint azt is, milyen eljárásokat lehet kezdeményezni a szolgáltatókkal, illetve a tulajdonosokkal szemben.

A hatósági jogkörök változása kapcsán elhangzott: ha a szolgáltatóval szemben merül fel kifogás, vele szemben a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság jogosult eljárni, azonban ha a lakásba nem engedik be a kéményseprőt, abban az esetben a tulajdonossal szemben a katasztrófavédelmi kirendeltségek teszik meg a jogi lépéseket.

A szolgáltatók az értekezleten egyhangúlag állították: igen gyakori, hogy a kéményseprőik nem jutnak be a lakásokba, és így nem tudják az egyébként kötelező szolgáltatást elvégezni, annak ellenére, hogy a többszöri kiértesítés mellett az előzetes időpont egyeztetés lehetőségét is biztosítják. Pedig a kémények átvizsgálása életeket menthet, hiszen a nem ellenőrzött, rosszul működő kéményből az égéstermék visszaáramolhat a lakásba, ahol az alattomos gyilkos, a szénmonoxid akár halálos mérgezést is okozhat – pedig ennek a kémény ellenőrzésével elejét lehet venni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.